Ugrás a tartalomra

Negyvenpontos győzelem Izland ellen

Létrehozva
A magyar női kosárlabda-válogatott 89-49-re legyőzte Izlandot csütörtökön Miskolcon az Európa-bajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A nemzeti csapat az Eb-részvétel érdekében a lehető legnagyobb különbségű diadal céljával lépett pályára, s ennek megfelelően a nagyszünetig húszpontos előnyre tett szert. Székely Norbert kapitány együttesében a pécsi Kiss Virág és a győri Dubei Debóra ekkor 12-12 pontnál tartott.

Fordulás után sok helyzet kimaradt a házigazdáknál, ennek ellenére 30 pontra nőtt a távolság, az utolsó játékrész pedig 71-37-ről indult. Ebben a válogatott mindent megtett a kosárkülönbség növelése érdekében, s végül 40 ponttal múlta felül Izlandot. A csapat legjobbja Kiss Virág lett 17 ponttal.

A magyarok öt meccs után három győzelemmel és két vereséggel állnak a C csoportban, és legközelebb vasárnap lépnek pályára Románia ellen, ugyancsak Miskolcon. Ha azt a kötelező győzelmet is hozzák, akkor jó eséllyel kijutnak a júniusi Eb-re, amelynek Szlovénia és Izrael ad otthont.

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.