A szervezők szerdán közleményben jelezték, hogy "az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseményén" a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket. Kiemelik, hogy mivel tavaly már júniusban betelt az úszószámok 11 500 fős létszámlimitje, helyszíni nevezésre nem volt lehetőség, így "ebben az évben sem érdemes sokat várni az előnevezéssel".
"A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között tegyék meg a távokat, így a Balaton-átúszást csak ideális időjárási viszonyok között rendezik meg" - jelezték.
Tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége "Az év szabadidős sporteseményének" választotta a Balaton-átúszást, amelyen 2022-ben több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt az ország 1072 településéről. Az 5,2 kilométeres távot 1979 óta 217 402 fő teljesítette. A balatoni megmérettetés előtt négy héttel, június 24-én a Kopaszi-gátnál rendezik meg idén először a budapesti Öbölátúszást, amelynek négy távjára (500 m, 1500 m, 3000 m, 4500 m) szintén lehet már nevezni.
Elindult a nevezés a Balaton-átúszásra
Ez is érdekelhet
Vezetett, majd veszített a DVTK
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában a DVTK hazai pályán fogadta a Kecskeméti TE együttesét.
Állta a harcot a hetvenötösök között
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
A jobbtól nem szégyen kikapni
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.