Ugrás a tartalomra

Rangadót nyert a MEAFC-Miskolc

Létrehozva
Hazai környezetben nyert meg egy rangadót március 10-én este a MEAFC-Miskolc NB I/B, Zöld-csoportos férfi kosárlabda csapata. 
Kép
Fotó: MEAFC-Miskolc

A tabella második helyén álló házigazdák a bajnokság 23. fordulójának keretében a jelenlegi harmadik SMAFC 1860 Soproni Egyetem gárdáját múlták felül a Miskolci Egyetem Körcsarnokában megrendezett izgalmas, helyenként igazán látványos összecsapáson. 

Váczi Péter így értékelte a találkozót: Két ellentétes félidőt produkáltunk. Az elsőben túl puhán védekeztünk, engedtük a Sopront saját játékát játszani. A szünetben új védekezési szisztémára váltottunk, jobban tördeltük a ritmust, kevesebb kinti dobást engedélyeztünk. A végjátékban hatalmas lelkesedéssel a magunk javára fordítottuk az eredményt és megnyertük ezt a nagyon fontos rangadót. Gratulálok a srácoknak. 

Farkas Dávid: Tartottuk magunkat régi hagyományunkhoz, hiszen ezúttal sem tudtunk teljes kerettel érkezni. Két kezdő játékosunk is hiányzott! Ennek ellenére fiatal csapatunkkal sincs szégyenkezni valónk. Továbbra is ezen az úton szeretnénk haladni. Nem a pénztárcánkban, hanem a munkánkban hiszünk. Gratulálok a Miskolcnak, remélem találkozunk még velük a rájátszásban is. (MEAFC-Miskolc)

MEAFC-Miskolc - SMAFC 1860 Soproni Egyetem  75-74 (18-23, 17-25, 16-8, 24-18)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok
Vezette: Vida József, Gruber Nikolett Lilla, Dr. Oláh Márk

MEAFC-Miskolc: Kozák M. (26/3), Szögi (16/6), Csák (13/3), Ragályi (4), Cseh. Csere: Gerőcs (4), Lippai (9), Pintér (3), Williams, Orliczki M., Nyíri, Molnár L. Vezetőedző: Dr. Váczi Péter. Edző: Béres Dávid.

SMAFC 1860 Soproni Egyetem: Schöll (17/3), Csendes (13/6), Heiszenberger (9/9), Soós (7/6), Flasár (12/3). Csere:  Csátaljay (8/3), Sitku (6), Bakk (2), Lakatos, Réti, Pokker, Mentes. Vezetőedző: Farkas Dávid. Edző: Horváth József.

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.