Ugrás a tartalomra

Családi nappá nőtte ki magát a 3x3-as bajnokság 

Létrehozva
Több százan látogattak ki sportolni szombaton a Tudomány és Technika Házánál megrendezett 3x3-as kosárlabda bajnokságra. A családi juniálissá alakult eseményen a sport- és gyermekprogramokon kívül jótékonysági koncert is várta a látogatókat.

Tavaly szervezett először formabontó kosárlabdashow-t a belvárosban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetség a Tudomány és Technika Háza és az Első Miskolci Lions Klub partnerségével. A tavalyi nagy sikert követően idén ismét megrendezték a Tudomány és Technika Háza előtti téren a háromszor hármas kosárlabdatornát. 

A péntek esti vihar és a hűvösebb időjárás nem rettentette el a családokat, több százan látogattak ki sportolni a Tudomány és Technika Házához.

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

- A 3x3-as bajnokság egy sportszakmai rendezvény, olimpiai sportág. Szeretnénk, ha családi rendezvénnyé válna a megmérettetés, ezért is álltunk az ügy mögé. Emellett az utánpótlásnak is próbálunk egy jó reklámot találni, valamint közösséget építeni a város szívében – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Hajdú László, a helyszínt biztosító Tudomány és Technika Háza egyik tulajdonosa. 

A rendezvény idén szintet lépett, és a sport, a kosárlabda mellett nagyobb hangsúlyt kaptak a családi és szórakoztató programok, valamint a jótékonykodás is. Adományozásra a nevezési díj részösszegén kívül több lehetőség is nyílt, köztük a záróprogramon, az ingyenesen látogatható jótékonysági koncerten is. A befolyt adományokból a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény játszóterének megvalósítását támogatják majd.
 

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.