Ugrás a tartalomra

Szamosi Tamás a DVTK tartalék új vezetőedzője

Létrehozva
Az NB III-as bajnokságban érdekelt DVTK második csapatát új vezetőedző irányítja. A kispadot Vincze Richárdtól Szamosi Tamás vette át, akinek a munkáját asszisztens edzőként Miskei Attila, kapusedzőként pedig Szalma Pál segíti majd - adta hírül hétfő este a dvtk.eu.
Kép
Szamosi Tamás

Szamosi Tamás neve egyáltalán nem ismeretlen a DVTK-nál, hiszen a 2016/2017-es bajnokságban másodedzőként dolgozott az NB I.-es együttes szakmai stábjában. Ezután Balmazújvárosban és a Haladásnál ténykedett, az elmúlt négy esztendőben pedig a Bp. Honvéd akadémiáján nevelte a fiatalokat. A mögöttünk hagyott bajnokságban a kispestiek második csapatát vezette az NB III., Közép csoportban. 

- Nagyon vártam már ezt a napot. A korábbi diósgyőri időszakomból most is felvillanak az emlékek. Tudom, hogy az embereknek mit jelent itt a labdarúgás, milyen szenvedélyesek a szurkolók - fogalmazott az első edzés előtt Szamosi Tamás a dvtk.eu-nak. - Azzal a szenvedéllyel fogok neki a munkának, ami játékos koromban is jellemzett. Ezt a hozzáállást és a bennem rejlő tudást akarom átadni a fiatalok számára. A stábommal közösen azon leszünk, hogy a tehetséges futballistákat felkészítsük a felnőtt futball elvárásaira. Tudniuk kell, hogy mi vár majd rájuk az első csapatnál. Ha pedig megkapják a lehetőséget, akkor ezzel élniük is kell. Ez a legfontosabb feladatunk, nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát.  

Szamosi Tamás azt is kiemelte, hogy a lehető legjobbkor tért vissza a DVTK-hoz. Az NB II.-es bajnoki cím és feljutás után a városban érezhető a futball-láz. Ugyanakkor lényegesnek tartja, hogy a hátország kellően segíteni tudja az élvonalbeli együttest. 

- Egyáltalán nem jelent problémát, hogy rendkívül alacsony átlagéletkorú keretünk lesz. A Honvéddal a Közép csoport legfiatalabb együttesével álltunk helyt a bajnokságban, ezért ettől egyáltan nem tartok - folytatta Szamosi Tamás. - Azoknak a tehetségeknek, akik profi labdarúgóvá akarnak válni, 16-17-18 évesen készen kell állniuk a feladatra, az eredményes NB III.-as szereplésre. A sorsolásra egyelőre még várni kell, annak viszont nagyon örülök, hogy egy jó stábbal dolgozhatok. Miskei Attila és Szalma Pál is jól ismeri a jelenlegi keretet, ezért egész biztos, hogy sok segítséget kapok majd tőlük - fogalmazott. 

Ez is érdekelhet

Kovács Attila
Állta a harcot a hetvenötösök között
SportMiskolc
A Parádfürdő és az Ilona-völgy térségében rendezték meg a nemzetközi Eger Grand Prix tájfutóversenyt, amelyen 360 versenyző vett részt.
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
Nyíregyházán a Miskolci Sportiskola volt a legjobb
SportMiskolc
A VII. Szabolcs Kupa elnevezésű úszóversenyt október harmadik hétvégéjén rendezték meg Nyíregyházán.
Kovács Zoltán, az egyetemiek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
A jobbtól nem szégyen kikapni
SportMiskolc
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Rétfalvi Kristóf volt a mezőny legjobbja. (Képünk egy korábbi mérkőzésén készült.) Fotó: magánarchívum
Nullának indult, egy lett belőle
SportMiskolc
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 14. forduló.