Ugrás a tartalomra

A vízilabda is itthon van Miskolcon

Létrehozva
Személyesen gratulált a városvezető a miskolci kötődésű két fiatal remek sporteredményéhez, világbajnoki címükhöz.
Kép
Fotó: magánarchívum

Veres Pál, Miskolc polgármestere július 5-én köszönte meg Nagy Norbert és Vismeg Zsombor vízilabdázók kiváló teljesítményét, akik az U20-as magyar vízilabda-válogatott tagjaként a korosztályos romániai viadalon világbajnokok lettek. Legnagyobb öröm számunkra, hogy a vízilabdaklub, a Pannergy-MVLC Miskolci Vízilabda Club is itthon van Miskolcon – jelentette ki Veres Pál. Bachner András sportigazgató hat éve keresett meg, hogy akkor még a Földes gimnázium igazgatójaként segítsem a Vismeg-gyerekek továbbtanulását. Könnyebb volt a helyzetem, amikor csak a gimnáziumot kellett irányítanom. Már akkor az volt a cél, hogy széles bázisa legyen az utánpótlásnevelésnek. Természetesen büszkék vagyunk arra is, hogy az MVLC jól szerepel az OB I-ben. A COVID  vészterhes időszaka és a gazdasági válság miatt  sajnos elég korlátozottak a városunk lehetőségei. A két miskolci kötődésű fiatal sikeréhez hozzájárult a családi támogatás, áldozatvállalás, az edzők, a szakemberek munkája. Megtalálták az egyensúlyt szülői, edzői, tanulói oldalon.  Ez egy szuper történet. Szívből gratulálok U20-as világbajnokainknak, és remélem lesz folytatása a felnőtt válogatottban is, megismétlődhetnek majd a világbajnoki eredmények, és az olimpián is öregbítik Miskolc hírnevét – fogalmazott Veres Pál.

Bachner András, a klub sportigazgatója szerint annak idején a Földesben a legjobb helyre kerültek a fiúk. Bizonyíték arra, hogy érdemes tanulni és sportolni, megéri mentálisan, szellemileg és fizikálisan is. Hercsik Istvánnal, elnökünkkel egyező az ars poeticánk: a fiatalokban bízunk, rájuk alapozunk. A tavalyi 10 éves ünneplés megkoronázása mostani diadal. A Mento Kupán augusztus 7-én , 8-án külföldiek is részt vesznek. Zsombi és Norbi már nem ígéretek, szép jövő vár rájuk, Miskolc sportjának palettáját tovább gazdagítják.

Zsombi sajnos elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a polgármesteri tárgyalóban, de a szülei: édesanyja, Livják Emília és a papa, Vismeg István képviselték őt. Elmondták, hogy Zsombor a TF-en szeretne tovább tanulni. Végezetül Veres Pál, Hercsik István és Bachner András megjutalmazta a két világbajnokot.
 

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.