Ugrás a tartalomra

Tizenegy ország egyetemistái vesznek részt az európai tollaslabda- és vízilabda-bajnokságon Miskolcon

Létrehozva
Tizenegy ország huszonkét felsőoktatási intézményének kétszáz sportolója vesz részt a július 13. és 19. között Miskolcon megrendezendő Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságán - jelentették be a kormány, a Miskolci Egyetem és a szervező szövetség képviselői sajtótájékoztatón, a borsodi megyeszékhelyen csütörtökön.
Kép
Fotó: Kézdi Ákos

A Miskolci Egyetemen megtartott eseményen Varga Judit leköszönő igazságügyi miniszter elmondta, az egyik legnagyobb nemzetközi "tesztversenyére" készül a felsőoktatási intézmény, amely az oktatás és a sportdiplomácia területén előkelő helyen szerepel a világrangsorban. Azért tesztverseny a jövő héten induló Európa-bajnokság, mert ez egyfajta főpróbája lesz az igazán "nagyágyú" eseménynek, a 2024-es Európai Egyetemi Játékoknak, amelynek rendezési jogát Debrecen és Miskolc egyetemei nyerték el - emlékeztetett a miniszter.

Kép

Varga Judit nagy szakmai sikernek nevezve a sporteseményt. Aláhúzta, a kormány a 2020-ban elkezdett egyetemi modellváltás jegyében olyan felsőoktatási intézményeket szeretne, amelyek a tudásuk mellett infrastruktúrájukban is a legrangosabb európai egyetemek közé tartoznak.
"A mostani esemény és a jövő évi egyetemi játékok hozzá fognak járulni a modellváltás lendületéhez" - hangsúlyozta Varga Judit, kiemelve, a kabinet a Green&Smart Campus elnevezésű programban jelentős összeggel támogatja az egyetemek felújítását és sportinfrastruktúrájának fejlesztését.

Közölte: a Miskolci Egyetem 20,6 milliárd forint kormánytámogatás segítségével több fejlesztést is elindított, 2024 márciusáig két kollégium, az egyetemi játékokat segítő infrastruktúra, illetve a menza épülete fog megújulni. Felújították a könyvtárat, folyamatban van egy tudományos adatelemző központ építése, a távlati tervekben pedig egy szálloda megépítése szerepel - tette hozzá a miniszter.

Kép

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, az események szervezőbizottságának elnöke arról beszélt, hogy 2016-ban az egyetem rendezte meg a tájfutó világbajnokságot, a következő évben pedig az egyetemi kosárlabda Európa-bajnokságot, jövőre pedig már európai egyetemi játékokat szervez. A modellváltás óta a klasszikus oktatási és kutatási feladatok mellett a szabadidős és sporttevékenységre fordítható támogatást is kapott a kormánytól az egyetem, amely az atlétikai és futballklubján (MEAFC) keresztül mintegy 130 millió forintban részesült - tette hozzá a rektor.

Kiss János, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangoztatta, hogy a sporteseményekből nemcsak az egyetem, hanem egész Miskolc fog profitálni.

Kép

Juhász Péter, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára hangsúlyozta, az idei budapesti atlétikai világbajnokságra 2500 sportolót várnak, a jövő évi európai egyetemi játékokon pedig közel ötezer sportoló vesz részt.
"Joggal mondhatjuk, hogy Magyarország történetének legnagyobb multisport eseményét rendezheti meg Miskolc és Debrecen, amire büszke az egyetemi sportszövetség" - fogalmazott. Mint mondta, Olaszország és Lengyelország mögött a magyar a harmadik legaktívabb egyetemi sportszövetség Európában, ami nemcsak a szövetség, hanem az aktív partnerek érdeme is.

A miskolci Európai Egyetemek Tollaslabda és Vízilabda Bajnokságának lebonyolítási helyszíne a miskolctapolcai strand és a DVTK multifunkcionális sportcsarnoka lesz. (MTI)

Ez is érdekelhet

Komoly sikert arattak a DVTK birkózói
Sport
Hétvégén tartották a Felnőtt Országos Bajnokság Budapesten, ahonnan három éremmel térhettek haza.
Szoboszlai szerint jó tanulópénz volt a két felkészülési meccs
Sport
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a magyar válogatott mindkét felkészülési mérkőzése jó tanulópénz volt a világbajnoki selejtezősorozat megkezdése előtt.

DVTK légiósok: litván és spanyol után amerikai
Sport
A diósgyőri csapat keretének az egyharmada van meg, de csak két név homályos.
Érem a küzdősport világbajnokságról
SportMiskolc
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.