Ugrás a tartalomra

Triplázott a Slavia, idén is ők vitték haza a DVTK Rakaczki Kupát

Létrehozva
Az U16-os korosztály számára kiírt nemzetközi tornán összesen nyolc csapat mérte össze az erejét Miskolcon.
Kép
Fotó: dvtk.eu

A DVTK Edzőközpontban és a MVSC Sporttelepen izgalmas és színvonalas mérkőzéseket láthattak a kilátogató érdeklődők. A győzelmet - az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan - ismét a Slavia Praha csapata szerezte meg, akik a fináléban a Puskás Akadémia korosztályos együttesét győzték le. A dobogó harmadik fokára a Hajduk Split állhatott fel, a házigazda DVTK pedig az ötödik lett - írja a piros-fehér klub honlapján.

Idézik Simon Miklóst, a DVTK LSA szakmai igazgatóját is, aki szerint a klub és az akadémia "ismét megmutatta, mire képes".

- Nagyszerű tornán vagyunk túl, aminek szakmai oldalról nézve is sok volt a hozadéka, hiszen erős ellenfelekkel szemben, nemzetközi mérkőzéseken szerezhettek tapasztalatot a játékosok. Tovább erősítettük a sportkapcsolatainkat, és megtapasztalhattuk azt is, hogy utánpótlás futball milyen irányt vehet az előttünk álló időszakban. A legfontosabb viszont az volt, hogy a korábbi saját nevelésű kapusunk, a tragikusan fiatalon elhunyt Rakaczki Bence emlékét méltóképpen ápolhattuk - tette hozzá.

A helyosztók előtti napon a DVTK Stadion oldalán elhelyezett Rakaczki emléktáblát is megkoszorúzták.

A pályán pedig eldőlt, hogy a nyolc csapatból ismét a Slavia volt a legjobb. 2021 és 2022 után a csehek harmadszor hódították el a győztesnek járó serleget.

A gólkirályi címet Petr Potmési (Slavia) szerezte meg négy góllal, a legjobb mezőnyjátékosnak pedig Martin Kovárt (Slavia) válaszották. A legjobb kapusnak járó különdjíat Rino Grubisic (Hajduk Split) vehette át, míg a legjobb hazai játékos Méhes Kristóf (DVTK) lett.

A III. DVTK Rakaczki Kupa végeredménye:

1. SK Slavia Praha
2. Puskás Akadémia FC
3. HNK Hajduk Split
4. FK Čukarički
5. Diósgyőri VTK 
6. FC DAC 1904
7. Legia Warszawa
8. FC Košice.

Ez is érdekelhet

Tóth Anna mégis futhat
SportMiskolcVilág
Atlétika: egy visszalépés miatt a diósgyőri gátas is rajthoz állhat kedden este.
Tóth Anna nem jutott tovább
SportMiskolcVilág
Atlétika: az angliai Birminghamben zajlik az Európa-bajnokság, amelyet minden kontinensen nagy érdeklődéssel követnek.
Guzi Blanka vegyes váltóban is aranyérmes
SportMiskolcVilág
Öttusa: Törökországban véget ért az Európa-bajnokság küzdelemsorozata.
A piros-fehérek súlyos vereséget szenvedtek. Fotó: DVTK
Nagyon megverték a DVTK-t
SportMiskolc
Labdarúgás: vasárnap délután ismét idegenben szerepelt a diósgyőriek másodosztályú csapata és súlyos vereséget szenvedett.