Ugrás a tartalomra

Közel volt a bravúros továbbjutás Tóth Annának a vb-n

Létrehozva
Tóth Anna pályafutása második legjobb eredményével közel volt a továbbjutáshoz 100 méter gáton első diósgyőri versenyzőként az atlétikai világbajnokságok történetében, ám 12.95-ös eredményével 3 századdal lecsúszott az elődöntőről. A még csak 19 éves atlétánk azonban így is a 27. helyen végzett a 43 fős mezőnyben a legfiatalabb indulóként - írja a dvtk.eu.
Kép
Fotó: dvtk.eu

Pályafutása legnagyobb versenyén a legfiatalabb indulóként állt rajthoz 100 méter gáton a még csak 19 éves Tóth Anna a XIX. szabadtéri atlétikai világbajnokságon. Fiatal tehetségünk a harmadik előfutamban korábbi világcsúcstartóval, világbajnoki aranyérmessel, összesen pedig négy olimpiai döntőssel szállt harcba az elődöntőbe kerülésért. Atlétánk a rajt után végig a középmezőnyben haladt és egy kiváló futással 12.95-ös eredménnyel szelte át a célvonalat a hatodik helyen. Pályafutása második legjobb eredményével a futam után ugyan még éppen továbbjutó helyen állt, ám végül 3 század híján nem jött össze az elődöntő és a 27. helyen zárt.

Tigyi József tanítványa a futam után elmondta, hogy hatalmas motivációval futott és óriási támogatást adott neki a hazai közönség. Egy ajándék futásnak élte meg a versenyt, ahol minden adott volt, hogy újra 13 másodpercen belül fusson, ami sikerült is, ám az egyéni csúcsától kicsit elmaradt. Atlétánk kiemelte azt is, hogy hatalmas élmény volt első ilyen kaliberű versenye, és ez még több motivációt adott neki, hogy egyszer ő is eljusson a legszűkebb világelitbe.

Ez is érdekelhet

Tóth Anna mégis futhat
SportMiskolcVilág
Atlétika: egy visszalépés miatt a diósgyőri gátas is rajthoz állhat kedden este.
Tóth Anna nem jutott tovább
SportMiskolcVilág
Atlétika: az angliai Birminghamben zajlik az Európa-bajnokság, amelyet minden kontinensen nagy érdeklődéssel követnek.
Guzi Blanka vegyes váltóban is aranyérmes
SportMiskolcVilág
Öttusa: Törökországban véget ért az Európa-bajnokság küzdelemsorozata.
A piros-fehérek súlyos vereséget szenvedtek. Fotó: DVTK
Nagyon megverték a DVTK-t
SportMiskolc
Labdarúgás: vasárnap délután ismét idegenben szerepelt a diósgyőriek másodosztályú csapata és súlyos vereséget szenvedett.