Ugrás a tartalomra

Több mint egymilliárdan követik figyelemmel az atletikai vb-t

Létrehozva
A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az összesített számok alapján a budapesti atlétikai világbajnokság elérte, és a várakozások szerint meg is fogja haladni a 2017-es londoni vb nézettségi mutatóit.
Kép
A női 35 kilométeres gyaloglás mezőnye a budapesti atlétikai világbajnokságon a Hősök terén Fotó: MTI/Derencsényi István

"Budapest nemcsak felvette a versenyt Londonnal, de az előzetes kalkulációk szerint rekordot dönthet, azaz meghaladhatja az egymilliárd nézőt világszerte és ez minden idők legmagasabb nézettsége a sportág szabadtéri világbajnokságainak történetében" - áll a közleményben, amit az MTI is átvett.

Nagy-Britanniában, ahol különösen nagy népszerűségnek örvend az atlétika, az adatok alapján többen nézik a budapesti vb-t, mint a hat évvel ezelőtti londonit, de hasonló érdeklődést mutat Japán, Svédország, Németország és Franciaország is - írja az MTI.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) szerverén futó vb honlapja több alkalommal nem bírta azt a rendkívüli terhelést, amit a budapesti vb miatt extrém mennyiségűre nőtt látogatószám okozott.

A szurkolók szerda estig az összes jegyet elkapkodták, sem a hivatalos online felületen, sem a Nemzeti Atlétikai Központ jegypénztárában nem lehetett belépőt vásárolni az esti versenyprogramokra, ezért a szervezők a WA-nál azt kezdeményezték, hogy a kiemelt vendégeknek fenntartott helyek egy részét is nyissák meg az érdeklődők előtt - számol be az MTI.

Ez is érdekelhet

Tóth Anna mégis futhat
SportMiskolcVilág
Atlétika: egy visszalépés miatt a diósgyőri gátas is rajthoz állhat kedden este.
Tóth Anna nem jutott tovább
SportMiskolcVilág
Atlétika: az angliai Birminghamben zajlik az Európa-bajnokság, amelyet minden kontinensen nagy érdeklődéssel követnek.
Guzi Blanka vegyes váltóban is aranyérmes
SportMiskolcVilág
Öttusa: Törökországban véget ért az Európa-bajnokság küzdelemsorozata.
A piros-fehérek súlyos vereséget szenvedtek. Fotó: DVTK
Nagyon megverték a DVTK-t
SportMiskolc
Labdarúgás: vasárnap délután ismét idegenben szerepelt a diósgyőriek másodosztályú csapata és súlyos vereséget szenvedett.