Ugrás a tartalomra

Hazai győzelem: DVTK - KTE 3-1 (2-0)

Létrehozva
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a DVTK hazai pályán győzött a KTE ellen. Az első félidőben Holdampf Gergő megmozdulását követően gyorsan jogos büntetőhöz jutott a DVTK, amit Rudi Požeg Vancaš magabiztosan értékesített, majd Gera Dániel ismét fejjel váltotta gólra Pernambuco beadását. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A másik oldalon, az ezen a találkozón debütáló Artem Odyntsov alig ért kézzel a labdához. A szünet után a vendégek egy kicsit jobban kimerészkedtek, de egy szemre is tetszetős támadás végén mégis Marin Jurina lőtte az újabb gólt. A hajrában még büntetőből szépítettek a kecskemétiek, de ez sem tartotta vissza az újra a forduló legnagyobb nézőszámát összehozó drukkereket, hogy Szép volt, fiúk!-kal búcsúzzanak a kedvenceiktől.

A mérkőzés összefoglalója, kulcspillanatok, edzői értékelések a dvtk.eu oldalon ITT. (Kattints!)

Az első 20 percben egyértelműen a hazaiak voltak jobbak, akik ebben a periódusban kézben tartották a mérkőzést, ennek megfelelően a játék képe az ő akaratuk szerint alakult. A DVTK 17 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, miközben a vendégek csak keresték a saját játékukat, és védekezésben nem tudták útját állni a hazaiaknak. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a meccs, de a Kecskemét változatlanul nem tudott eljutni még a szépítésig sem. A vendégek előtt nem igazán adódott komoly gólszerzési lehetőség, a Diósgyőr viszont akár három vagy négy góllal is vezethetett volna a szünetben.

Fordulás után a kettős cserével felfrissített kecskemétieknek változatlanul a védekezéssel kellett törődniük, majd miután rendezték a soraikat, valamelyest átvették az irányítást, és több veszélyes akciót is vezettek. A diósgyőri kapuban ugyanakkor magabiztos maradt Ogyincov, aki nem egyszer avatkozott közbe remekül. A hazaiak aztán egy szép támadást góllal fejeztek be, így háromgólos előnyre tettek szert, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A Kecskemét igyekezett szépíteni, ami végül büntetőből sikerült, de a találkozó összképe alapján a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt volt - írja az MTI.

Még több fotó a mérkőzésről:

Preview Image
Kattintásra galéria nyílik!

Ez is érdekelhet

Feltehetik az i-re a pontot
Sport
A Macik számára pénteken este véget érhet a jégkorong Erste Liga rájátszásos tornájának első szakasza.
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna
Eldőlt, ott lesznek-e a lányok a világbajnokságon
SportMiskolcVilág
Törökországban véget ért a női kosárlabda világbajnoki selejtező torna.
Majkut Gergely előre lépett
SportMiskolc
A DVTK SE szakmai vezetésének döntése értelmében Majkut Gergely irányítja a klub atlétika szakosztályának szakmai munkáját.
Vincze Richárd a DVTK új sportigazgatója
Sport
Vincze Richárd, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója veszi át a DVTK sportigazgatói posztját. Hosszú távon határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt szeretne építeni, rövid távon pedig a bennmaradás a legfontosabb feladat.