Ugrás a tartalomra

„Jégre vitték” a Jegesmedvéket

Létrehozva
A vezetéstechnikai vetélkedőre minden évben más helyi szervezetet hív meg a vármegyei rendőr-kapitányság, idén a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia edzőire esett a választás.
Kép
Fotók: Mocsári László

Téli vezetéstechnikai vetélkedőt szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság a Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központjában. A programra a miskolci DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia edzőgárdáját hívták meg. 

Mayer Péter  szakmai igazgató a Miskolc Televíziónak elmondta, a megmérettetés célja az egyes civil szervezetek, csoportok vezetéstechnikai képességeinek fejlesztése, ismereteinek növelése, amely hozzájárulhat a balesetmentes közlekedéshez.

- Maga a kezdeményezés illetve a rendőrség törekvései pontosan azt a célt szolgálják, amit mi a jégen az év 365 napjában próbálunk megvalósítani: vagyis kontrollált és tudatos legyen az, amikor csúszások és mindenféle váratlan helyzetek bekövetkeznek. Viccet félretéve, a mindennapi közlekedésben én azt gondolom, hogy egy ilyen képzésen olyan ismereteket tud szeretni az ember, ami biztos, hogy hasznára válik és balesetmegelőzési szempontból is segít. Mi magunk is sokat vezetünk, a munkánk miatt és a mindennapi életben is rengeteget utazunk. Úgy gondolom ezekből az ismeretekből sosem elég, szeretnénk mi is tovább fejlődni, ezért is vagyunk itt - mondta. 

A versenyzőknek lehetőségük nyílt egy ügyességi pályán az úgynevezett SKID CAR oktató gépjármű kipróbálására is, amely a lehető legvalósághűbben szimulálja, mi történik vezetés közben, ha az autó megcsúszik a jégen, vagy egy vízátfolyáson. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság minden évben hagyományosan az őszi-téli átálláskor meghirdeti ezt a programot civil szervezeteknek, egyesületeknek és csoportoknak - hangsúlyozta Varga János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-Főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője. 

Kép

- A Közlekedésrendészetnek a rendőrségen belül a fő feladata a balesetmegelőzés, ezt a célt szolgálják az ilyen és ehhez hasonló programjaink, hogy ezeknek köszönhetően csökkenjenek tragédiák a közútjainkon - mondta el az osztályvezető, aki örömét fejezte ki, hogy a baleseti statisztikák vármegyénkben folyamatosan javuló tendenciát mutatnak

Hozzátette idén október végéig tizenöt halálos baleset történt a vármegye közútjain, ez a szám tavaly 25 volt. Pénteken a DVTK Jegesmedvék Sportakadémia edzői olyan vezetéstechnikai ismeretekre tettek szert, amelyek gyakorlati alkalmazása nagyban elősegítheti a balesetmentes közlekedést.
 

Ez is érdekelhet

Oláh Jázmin aranyérmes
Sport
Az U15-ös korosztály tagjainak és nők számára válogató birkózó versenyt rendeztek Soltvadkerten.
Jól szerepeltek a miskolci sakkozók
SportMiskolc
10 város a magyar sakkozásért, rapid torna, 4. fordujó, Tiszaújváros, Sportközpont, 4 csoport, 66 induló.
Szinay Szabolcs ötödik lett
SportMiskolc
A szerbiai Nagybecskereki adott otthont az U23-as birkózó Európa-bajnokságnak.
A hosszabbításban dőlt el
SportVilág
Törökországban zajlik a női kosárlabda világbajnoki selejtezőtorna, amelyen a magyar válogatott is szerepel.