Ugrás a tartalomra

A Diósgyőrhöz látogat a Ferencváros

Létrehozva
A MOL Magyar Kupa negyeddöntői közül kiemelkedik a bajnokságban listavezető Ferencváros labdarúgócsapatának diósgyőri vendégjátéka.
Kép
Képünk illusztráció Fotó: DVTK

A két együttes teljesen más előjelekkel várhatja a szerda esti összecsapást, ugyanis amíg a zöld-fehérek idén a hazai versenysorozatokban még veretlenek, addig a miskolci gárda szombaton 5-1-re kikapott Zalaegerszegen. A 24 kupadiadalukkal csúcstartó fővárosiak 2024-ben szinte megállíthatatlanul menetelnek sorozatban hatodik bajnoki címük felé: az OTP Bank Ligában hét győzelem mellett csupán egyszer játszottak döntetlent ebben az esztendőben, a Magyar Kupában pedig a Debrecent 11-esekkel búcsúztatták a 16 között. A válogatott szünet előtt a kétszeres kupagyőztes Diósgyőr is jó formában volt, mert előző öt tétmérkőzéséből négyet megnyert, csak a Puskás Akadémiával játszott döntetlent. Hétvégén viszont súlyos vereséget szenvedett a tavaly kupagyőztes ZTE-től, amelyet egy hónappal korábban 4-2-vel kiejtett az MK nyolcaddöntőjében.
   
A negyeddöntők sorát kedden egy másik élvonalbeli párharc nyitja: a 12 kupadiadallal rendelkező MTK Budapest a bajnokságban kieső helyen álló Kisvárdához látogat. A hazaiak számára a kupa elhódítása jelentheti a szezon megmentését tekintve, hogy 12 pont a hátrányuk a bennmaradást jelentő tizedik helyezett Zalaegerszeggel szemben. A két csapat alig több mint két hete találkozott egymással, akkor a fővárosiak nyertek 2-1-re, de akkor az Új Hidegkuti Nándor Stadion volt a helyszín.
   
A másik két negyeddöntőben egyaránt érdekelt lesz egy másodosztályú együttes: szerdán a Vasas a Paksot, míg csütörtökön a Nyíregyháza a Kecskemétet fogadja. Az angyalföldiek nagy küzdelmet vívnak a Győrrel a második feljutó helyért az NB II-ben, míg a Paks ugyan három kör óta nyeretlen az élvonalban, de így is biztosan őrzi második helyét az FTC mögött. A Merkantil Bank Liga tabelláját hétpontos előnnyel vezető Nyíregyháza számára jó teszt lesz a Kecskemét elleni összecsapás Balmazújvárosban, hogy lemérje, hol tart az NB I középcsapataihoz képest.

MOL Magyar Kupa, negyeddöntő:

kedd: Kisvárda Master Good-MTK Budapest 20.00
   
szerda: Vasas FC (NB II)-Paksi FC 17.15

              Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 20.00
   
csütörtök: Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)-Kecskeméti TE, Balmazújváros 20.45

Ez is érdekelhet

Egri Klaudia (piros-fehérben) jól játszott. Fotó: magánarchívum
Három szettben győztek
SportMiskolc
A diósgyőri piros-fehérek női röplabdázói szombathelyi riválisukat fogadták saját arénájukban és játszmaveszteség nélkül diadalmaskodtak szombaton este.
A diósgyőriek alárendelt szerepet játszottak a kiváló hajdúságiakkal szemben. Fotó: magánarchívum
A debreceniek nem kegyelmeztek
SportMiskolc
Férfi kézilabda NB I/B, 8. forduló.
A miskolciak helytálltak a veretlen fővárosiaknál. Fotó: magánarchívum
Három gólos vereséget szenvedtek a pólósok
SportMiskolc
E.ON férfi vízilabda OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 4. forduló.
foci
Ikszeltek a miskolci vasutasok
SportMiskolc
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 12. forduló.