Ugrás a tartalomra

Milica Jovanovic is hosszabbított a bajnok DVTK-val

Létrehozva
Szerződést hosszabbított Milica Jovanovic, a női kosárlabda NB I-ben aranyérmes DVTK Hun-Therm montenegrói légiósa.
Kép
Ő is marad. Fotó: dvtk.eu

A Magyar Kupa-ezüstérmes klub bejelentése szerint a 35 éves erőcsatár a következő idényt is Miskolcon tölti, amely a negyedik szezonja lesz a piros-fehéreknél.
"Nagyon szerettem volna a DVTK-nál maradni, és örülök, hogy a klub is szeretett volna megtartani, így viszonylag gyorsan meg tudtunk állapodni. Miskolc egy olyan hely, ahol a nyugalmat is megtaláltam, így a személyiségem is fejlődni tud" - jelentette ki a 187 centis játékos.

Jovanovic elmondta, neki nem ez volt az első bajnoki aranya, de ez volt a legkülönlegesebb bajnoki címe azok közül, amit nem Montenegróban nyert.
"A Magyar Kupa és az Euroliga-negyeddöntő után is picit csalódottak voltunk, ezekben a sorozatokban szeretnénk jobb eredményt elérni. Az elmúlt években egy olyan stabil rendszer épült Diósgyőrben, amire bátran lehet építeni" - tette hozzá a légiós, aki jelenleg egyetemi vizsgáira készül, majd július közepén elkezdi a felkészülést a válogatottal a világbajnoki előselejtezőre.

A közelmúltban négy másik játékos, a francia válogatottal az olimpiára készülő Ana Tadic, a litván Monika Grigalauskyte, az amerikai Kaila Charles, valamint a magyar válogatott Lelik Réka is bejelentette, hogy a következő szezonban is a miskolciakat erősíti - írja az MTI.

További részletek a dvtk.eu oldalon.

Ez is érdekelhet

Kikaptak a piros-fehérek
Sport
Női röplabda NB I Liga, rájátszás, B csoport, 1. forduló.
Nagyon jól teljesítettek
Sport
Elindult a nyár elején sorra kerülő shito világ- és Európa-bajnokság kvalifikációja.
Értékes helyezéseket gyűjtöttek
Sport
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza, 2. nap.
Szervezettek voltak, mint a szakszervezet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 17. forduló.