Az első napon 12 km-es időfutam várt az indulókra, ahol Sárának a harmadik helyet sikerült megszereznie. A második nap délelőttjén egy hegyi mezőnyversenyt kellett abszolválni, itt azonos idővel a negyedik helyen érkezett célba. Aznap délután egy 780 méteres körpályán megrendezett, 20 körös kritérium verseny következett, ahol Sára megnyerte a véghajrát és a futamot is. A harmadik napon 32 km-es mezőnyverseny várt a résztvevőkre. Sikter Zsuzsanna és Kirilla László tanítványának itt sikerült egy jó hajrát követően a második helyen célba érkeznie, mellyel bebiztosította bronzérmes helyét az összetett értékelésben - adta hírül portálunknak Szűcs István kommunikációs referens.
Bronzéremig tekert Szlovákiában Lasánszki Sára miskolci kerékpáros
Ez is érdekelhet
Emléktorna, már a kilencedik és díjátadó a Körcsarnokban
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.