Ugrás a tartalomra

Rendkívül magabiztosan vertük a szerbeket az olimpián

Létrehozva
A magyar férfi vízilabda-válogatott a címvédő Szerbia ellen játszotta utolsó csoportmérkőzését a párizsi olimpián hétfőn. Mindkét csapat továbbjutott már a negyeddöntőbe, a tét a harmadik hely volt.
Kép
Varga Dénes (k) a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi vízilabdatornáján, a B csoportban játszott Magyarország - Szerbia mérkőzésen augusztus 5-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Varga Zsolt együttese az első negyedben még kétgólos hátrányban volt, kissé álmoskásan kezdtünk, de a második negyedben nagyon beindultak Manherczék, onnantól kezdve azonban a játék minden elemében felülmúlta ősi riválisát, a második játékrészében hét, a harmadikban hat gólt szerezve. Így már az is belefért, hogy a végén egy picit kiengedjen a magyar válogatott – így is magabiztos győzelmet sikerült aratni.

A magyar csapat ezzel a B csoport harmadik helyén végzett, a szerdai negyeddöntőben az olasz, horvát, görög, amerikai négyes valamelyikével találkozik majd.

Eredmény:
Magyarország–Szerbia (2–4, 7–3, 6–2, 2–4) 17:13

Ez is érdekelhet

Emléktorna, már a kilencedik és díjátadó a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.