Ugrás a tartalomra

Nem jutott döntőbe a távolugró Bánhidi-Farkas Petra

Létrehozva
A 26 éves atléta a délelőtti selejtezőt biztatóan, 6,40 méteres ugrással kezdte.
Kép
Képforrás: MTI

Jól kezdett, de végül nem tudott fináléba jutni Bánhidi-Farkas Petra a női távolugrók selejtezőjéből kedden a párizsi olimpián - jelentette az MTI tudósítója, Csorba Péter Párizsból.

A BHSE ugrója alaposan megküzdött az olimpiai részvételért, a kvótát gyakorlatilag az utolsó pillanatban biztosította be a június végi országos bajnokságon, az utolsó ugrásával megszerzett aranyérmével. Ennek köszönhetően a kvalifikációs ranglistán éppen befért a 31 fős mezőnybe - írja a portál.

A 26 éves atléta a délelőtti selejtezőt biztatóan, 6,40 méteres ugrással kezdte, ami a 6,75-ös selejtezőszinttől messze volt, de lehetett bízni abban, hogy javítani tud. A következő sorozatban ez elmaradt, 6,33 métert ért el, a harmadik, utolsó körben pedig 6,22 méterig szállt. Így az elsőre ugrott 6,40-nel zárt csoportjában a 11., összességében pedig a 21. helyen. A fináléhoz ezúttal 6,59 méterre volt szükség.

"Az első ugrást egy viszonylag jó ugrásnak lehet mondani, és bíztam benne, hogy ezen majd sikerül javítani, mert voltak benne technikai hibák, de valahogy mégsem sikerült. A másik két ugrásnál kicsit hiányzott a vége, kicsit kavargó volt a szél is. Nálunk leginkább hátszelet mért a szélmérő, de a nekifutás első részénél viszonylag erős volt az ellenszél, úgyhogy nehéz volt kiszámolni, honnan is lenne jó indulni" - mondta az M4 Sportnak Bánhidi-Farkas Petra, majd hozzátette, fantasztikus élmény volt ott lenni az olimpián egy ilyen hosszú és küzdelmes kvalifikáció után.

Érdekesség, hogy a tavalyi budapesti világbajnokságon győztes, ugyanakkor idén hónapokon át sérült szerb Ivana Spanovic 6,51 méteres - idei legjobb - eredményével szintén lemaradt a döntőről - teszi hozzá az MTI.

Ez is érdekelhet

Emléktorna, már a kilencedik és díjátadó a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.