Ugrás a tartalomra

Legyőzte a görögöket, nyolcaddöntőben a női kosárlabdaválogatott

Létrehozva
Kulcsfontosságú mérkőzést játszott az U16-os női kosárlabdaválogatott vasárnap Miskolcon.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A DVTK Aréna ad otthont az A divíziós U16-os női kosárlabda Európa-bajnokságnak. Az augusztus 24-éig tartó tornán a kontinens tizenhat legjobb csapata vesz részt.

A magyar válogatott a franciák ellen mutatkozott be pénteken. Ugyan becsülettel küzdött, de érvényesült a francia csapat fizikális fölénye, így fölényesen nyerni tudtak (71-40).

Szombaton Izrael következett. Itt heroikus küzdelemben, hosszabbítás után tudtak nyerni a magyar lányok (73-67).

Mindezeket követően következett a vasárnapi, Görögország elleni kulcsfontosságú mérkőzés. (Előtte Franciaország ismét toronymagas esélyesként lépett pályára, ennek megfelelően könnyedén lépett túl Izrael csapatán.) Magyarország tehát egy-egy győzelemmel és vereséggel állt, kellett a győzelem a továbbjutáshoz.

A mérkőzésen változó első félidő után a második játékrészben emeltek az iramon Czirják Szilvia tanítványai, ezzel pedig a végére magabiztos előnnyel, 69-50-re tudtak diadalmaskodni.

Ez azt jelenti, hogy az augusztus 20-ai, keddi nyolcaddöntőbe bejutott a magyar válogatott, ahol Horvátország lesz az ellenfél.

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.