Ugrás a tartalomra

Kajak-kenu vb: Takács Kincső és Hajdu Jonatán kenus ezüstérmes C-2 500 méteren

Létrehozva
A magyar kenus vegyes párost a semleges színekben induló orosz Alekszej Korovaskov és Jekatyerina Sljapnyikova hajrázta le, az üzbegisztáni Szamarkandban rendezett világbajnokságon.
Kép
Hajdu Jonatán és Takács Kincső / Fotó: kajakkenusport.hu

Az olimpia műsorán nem szereplő számok kajak-kenu világbajnokságának zárónapján sűrű a magyar program, mivel a 15 döntőből csak egyben nincs érdekeltség. A sort éppen ez a szám nyitotta meg Fejes Dániellel, aki a kenu egyesek 500 méteres B döntőjében térdelt hajóba. A kétszeres olimpikon - aki Adolf Balázzsal ezüstérmet ünnepelhetett szombaton C-2 1000 méteren - hetedikként zárt a kllencfős versenyben, így összesítésben 16. lett - adta hírül közelményében az MTI.     

Női C-1 500 méteren Bragato Giada következett, aki szombaton második lett 1000 méteren. A 25 éves tiszaújvárosi Európa-bajnoknak nem sikerült jól a rajtja, és végig a mezőny hátsó felében haladva a kilencedik, utolsó helyen ért célba.

Kurucz Levente a K-1 500 méter fináléjában volt érdekelt. A jó kezdés után féltávnál kissé visszaesett, a nagykanizsai sportoló végül hatodik lett.

Kiskó Réka és Szegedi Angelina személyében egy felnőtt vb-újonc duó ült hajóba a női K-2 200 méteres döntőjében. Az utánpótlás korosztályban világbajnok egység remekül helytállt, és nagyszerű versenyzéssel a negyedik helyen zárt - sorolták. 

Jóval rutinosabbnak számított - legalábbis külön-külön - Takács Kincső és Hajdu Jonatán vegyes párosa C-2 500 méteren: előbbi Párizsban olimpiai döntős és tíz éve világbajnok volt, utóbbi pedig három vb-ezüsttel büszkélkedhetett, a hónap elején pedig negyedik lett az ötkarikás játékokon. Üzbegisztánban kiválóan kapták el a rajtot, féltávnál még egyértelműen vezettek, ám a cél előtt lehajrázta őket a semleges színekben indult orosz Alekszej Korovaskov és Jekatyerina Sljapnyikova, így ezüstérmet nyertek - számoltak be. 

A szamarkandi vb további kilenc magyar érdekeltségű döntővel folytatódik.

Ez is érdekelhet

A MEAFC-Peka Bau együttese. Fotó: magánarchívum
Három szettben veszítettek
SportMiskolc
TippmixPro férfi NB I, Extraliga, alapszakasz, 3. forduló.
Képgaléria
DVTK Szigetszentmiklós Fotó: Horváth Csongor
Csak a száz nem lett meg
SportMiskolc
A DVTK HunTherm hazai bajnokit játszott vasárnap. A BGK Prima Szigetszentmiklós együttesét fogadta a DVTK HunTherm.
A diósgyőriek a szétlövésben veszítettek. Fotó: magánarchívum
A lutriban dőlt el a vendégeknek
SportMiskolc
Jégkorong, Erste liga, alapszakasz, 11. forduló.
DVTK tartalék, a Kisvárda tartalék ellen Fotó: DVTK
A debreceni tarcsi jobb volt, mint a diósgyőri
SportMiskolc
A DVTK II. F4R labdarúgócsapata vasárnap újabb bajnokit játszott. A Debreceni VSC II. otthonában lépett pályára a DVTK tarcsi.