Ugrás a tartalomra

Olimpikonokkal találkoztak a könyvtárban

Létrehozva
Olimpikonokkal történő találkozással egybekötve hirdették ki hétfőn a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár által júliusban, a párizsi olimpiai játékok megnyitója előtti héten meghirdetett olimpiai kvízjáték eredményeit.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A korábbi nyári olimpiákhoz hasonlóan idén immár harmadszor invitálta olimpiai játékra a sportkedvelőket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. Az olimpiai fejtörőben a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei születésű, kötődésű olimpikonokhoz kapcsolódó 13 kérdésre augusztus közepéig várták a megfejtéseket.

A válaszokat több mint húszan küldték vissza, akik közül több hibátlan megfejtés is akadt, és nagyon sok olyan beküldő volt, aki csak egyet hibázott. A jutalmak értékesek voltak, hiszen az olimpiához, valamint vármegyei kötődésű olimpikonokhoz kapcsolódtak. A jutalmakat sorsolással döntötték el.

Gazdára talált Guzi Blanka aláírt úszósapkája, Nemes Rita rajtszáma a budapesti atlétikai világbajnokságról, Juhász István felajánlása révén egy egyedi készítésű kézilabdás mez, valamint egy Biros Péter és Szécsi Zoltán által aláírt vízilabdasapka. Az értékes tárgyjutalmakon kívül három szerencsés a Magyarok az olimpián című könyvvel térhetett haza. 

Kép

Mácsiné Dienes Erika azért jelentkezett a játékra, mert  szereti a sportot, mindig is követte az olimpiákat és a kánikulában az otthon eltöltött szabadidejét szerette volna hasznosan eltölteni. Szerinte az ő korában egy kis agytorna kifejezetten hasznos. A kérdések szerinte nem voltak nehezek, de volt aminek utána kellett néznie.

Az esemény fényét emelték vármegyénk olimpikonjai – Guzi Blanka, Rakusz Éva, Deák-Bárdos Mihály, Juhász István –, akik felidézték a jelenlegi és a hajdani ötkarikás játékok számukra legemlékezetesebb pillanatait. Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatója azt mondta, hogy a versenyzés alfájának és ómegájának azt lehet tekinteni, hogy egy sportoló a megméretés közben mennyire képes kizárni a külvilágot például egy bírói döntést, vagy a nézői reakciókat. Egy most folyó kutatásra hivatkozva kifejtette, hogy a siker elérésében a környezeti feltételek legalább annyira fontosak, mint a tehetség, így az edző-sportoló viszony, a szülő-sportoló viszony, a mentális felkészítés legalább annyira fontos, mint a genetikai meghatározottság, vagy a fizikai felkészültség.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.