Ugrás a tartalomra

Döntetlen a a Győr ellen

Létrehozva
A lefújás után a sportszerűtlen vendégek miatt parázs jelenetek alakultak ki a pályán, és a játékvezető három piros lapot is felmutatott.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A DVTK döntetlent játszott az ETO ellen az OTP Bank Liga 6. fordulójában. Az első félidőben a DVTK birtokolta többet a labdát helyzeteket és egy ziccert is kialakítottak, a vendégek örültek, ha át tudtak menni a másik térfélre, de amikor sikerült, akkor gyors támadásokkal próbálkoztak.

A játékrész második felében kintebb merészkedtek a zöld-fehérek, viszont a diósgyőriek előtt adódott gólszerzési lehetőség, sőt Edomwonyi be is talált, ám a VAR jelzésére Bogár játékvezető érvénytelenítette azt. A szünetet követően a DVTK egyre jobban beszorította ellenfelét, ahogy egyre több támadót küldött pályára a szakmai stáb, a kapufát is sikerült eltalálni, de gól nem született. A lefújás után a sportszerűtlen vendégek miatt parázs jelenetek alakultak ki a pályán, és a játékvezető három piros lapot is felmutatott.

További információk a meccsről: dvtk.eu

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.