Ugrás a tartalomra

Emléktorna rekordnevezéssel

Létrehozva
Rekordszámú, nyolc csapat részvételével rendezik meg szeptember 13-án és 14-én a Szaniszló Sándor Emléktornát az egyetemi Körcsarnokban és a DVTK Arénában.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Rekordnevezést hozott az idei torna – tudtuk meg Bene Szilárdtól, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetőjétől, aki a Miskolc Televízió Sportpercek című magazinműsorának volt vendége a héten. A női mezőnyt két szlovákiai csapat – a Piestanske Cajky és az MBK Ruzomberok – erősíti majd, mellettük az NKA Universitas Pécs érkezik Miskolcra, és természetesen pályára lép az euroligás DVTK Hun-Therm csapata is. A férfiaknál a házigazda MEAFC-Peka Bau mellett elfogadta a meghívást a Jászberényi KSE, a DEAC U23-as csapata, valamint a Dunaharaszti MTK is.

– Nagy öröm számunkra, hogy a két miskolci csapat évről évre összeegyezteti a saját felkészülési műsorát, hogy részt tudjanak venni a tornán – mutatott rá.

A tornának több célja is van: egyrészt jól szolgálja a csapatok felkészülését a bajnokságok kezdete előtt, így ráadásul a csapatok megújult kereteit is láthatja a miskolci közönség. Másrészt a résztvevők így is szeretnének méltóképpen emlékezni Szaniszló Sándorra, aki évtizedeken át vezette a megyei kosárlabda-szövetséget.

Bene Szilárd megjegyezte: több csapat már hetekkel a torna előtt érdeklődik, hogy számolhatnak-e idén is a felkészülésben a tornával. Az állandóság mellett természetesen időről időre igyekeznek színesíteni, bővíteni is a programot a szervezők. Ezt szolgálta a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei kosárlabdázásért díj, amit a szövetség három évvel ezelőtt hozott létre, és azóta is a torna keretein belül emlékplakettel díjazzák azokat, akik sokat tettek a kosárlabdáért.

– Nem kérdés, hogy amíg a lehetőségeink engedik, folytatjuk a torna megszervezését. Sanyi bácsi szellemisége a mai napig köztünk él – hangsúlyozta az ügyvezető.

A műsorban elhangzott, hogy a vármegyei szövetség további programokkal is készül. Minden évben meghirdetik például a férfi megyei felnőtt kosárlabda-bajnokságot, amire idén is várják a csapatok nevezését. Néhány éve elindítottak egy minibajnokságot, ami a legkisebbeknek szól.

– Ennek keretében minden feltételt biztosítunk ahhoz, hogy a legkisebb kosarasok is pályára kerülhessenek, szervezett keretek között megmérettessék magukat – mondta Bene Szilárd, hozzátéve: nem is annyira az eredmény itt a lényeg, hanem maga a játék öröme, és hogy minél hamarabb megszeressék a fiatalok a sportágat.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.