Ugrás a tartalomra

Elhunyt Bukta Bertalan miskolci NBI-es kosárlabda játékvezető

Létrehozva
Életének 79. évében, október 15-én elhunyt egykori NBI-es játékvezető, mérkőzésellenőr, a B-A-Z Vármegyei Kosárlabda Szövetség tiszteletbeli elnöke.
Kép
Néhai Bukta Bertalan / Fotó: B-A-Z Vármegyei Kosárlabda Szövetség

1962-ben kezdett el kosárlabdázni a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, ahol viszonylag rövid idő alatt sikerült annyi tudást magára szednie, hogy még abban az évben bekerült az Miskolci Vasutas SC csapatába. Gimnáziumi évei után a Miskolci Egyetemen folytatta tanulmányait és a kosárlabdát. 1971-ben szerzett diplomát, majd sorkatonai szolgálata után játékvezetőként kezdett el dolgozni. Az 1980-as évek elejétől 1999-ig tagja volt az NB I-es játékvezetői keretnek. 2012-ben beválasztottak a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) Játékvezetői bizottságába, ahol hat esztendeig dolgozott. Ezt követően - egészen 70 éves koráig - mérkőzésellenőrként folytatta munkáját szeretett sportágában - idézte fel Bukta Bertalan pályáját Bene Szilárd, B-A-Z Vármegyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője. 

Egyetemi évfolyamtársának, Szaniszló Sándornak az invitálására csatlakozott a megyei Kosárlabda Szövetséghez. Előbb a játékvezetői bizottság vezetője lett, majd 2008-ban a szövetség elnökévé választották meg. Elnöki tevékenységét 2021. december 31-ig látta el, azóta a tiszteletbeli elnöki pozíciót töltötte be. Isten nyugosztalja - búcsúzott tőle kollégája. 

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.