Ugrás a tartalomra

Barátság maraton, jótékonysági gyűjtéssel

Létrehozva
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Barátság Maraton Futófesztivált vasárnap a Miskolci Egyetem körcsarnokától rajtolva.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Elsőként, 9 órakor az óvodások rajtoltak el, majd 9:20-kor indultak az általános iskola alsósai. A 10 órai rajthoz a maraton és a minimaraton mezőnye sorakozott fel, míg pontban délben lódultak neki a kismaraton, a félmaraton egyéni és váltó futamba nevezett sportolók.

Az eseményt a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány és a Marathon Club Egyesület közösen rendezte meg, a kiemelt technikai partner Biennale Nonprofit Kft. közreműködésével.

Egy jótékonysági gyűjtés keretében a súlyos beteg, 10 éves miskolci Panna gyógykezelését támogathatták a jelenlévők. A kislány 4 éves koráig teljesen egészséges volt, de azóta, 6. éve súlyos betegségben szenved, több hazai és külföldi műtéten átesett és újabb műtétre vár. A kislány gyógykezelését szerették volna elősegíteni a versenyre is meghirdetett gyűjtési akcióval, és az erre a célra kihelyezett gyűjtőládával.

A Panna Gyógyulásáért Alapítvány célja, hogy intenzíven folytatni tudják Panna terápiás gyógykezelését, hogy megtanulhasson újra önállóan járni, kezeit használni, korlátok nélkül átélni a mozgás örömeit. Panna jelenleg erősen mozgáskorlátozott, helyzetéből adódóan, speciális segítség szükséges a mozgásához, amelyek megkövetelik otthonuk átalakítását, akadálymentesítését annak érdekében, hogy biztonságos környezetet teremtsenek számára.

A verseny fővédnökének Koncz Zsófia államtitkárt és Tóth-Szántai Józsefet polgármestert kérték fel a szervezők. Az eseményt védnökként segítette Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, Bánné Gál Boglárka, a B.-A.-Z. Vármegyei Közgyűlés elnöke és Alakszai Zoltán főispán, a B.-A.-Z. Vármegyei Kormányhivatal vezetője. A nagy hagyományokkal rendelkező eseményt idén is felkarolta az Aktív Magyarország Program. A verseny kiemelt támogatója Miskolc önkormányzata.

Ez is érdekelhet

Guzi Blanka vegyes váltóban is aranyérmes
SportMiskolcVilág
Öttusa: Törökországban véget ért az Európa-bajnokság küzdelemsorozata.
A piros-fehérek súlyos vereséget szenvedtek. Fotó: DVTK
Nagyon megverték a DVTK-t
SportMiskolc
Labdarúgás: vasárnap délután ismét idegenben szerepelt a diósgyőriek másodosztályú csapata és súlyos vereséget szenvedett.
Kisvárda - DVTK II
Ikszelt a „kis” DVTK
SportMiskolc
Labdarúgás: vasárnap vendégként pontot szerzett a piros-fehérek második csapata.
Cservenyák Kinga. Fotó: DVTK
Cservenyák Kinga is marad
SportMiskolc
Röplabda: a húsz esztendős sportoló a piros-fehéreket szolgálja a 2026/27-es idényben.