Ugrás a tartalomra

Fallabda szakággal bővült a MEAFC „palettája”

Létrehozva
A MEAFC szabadidősport szakosztálya nemrégiben fallabda szakággal gyarapodott. A jelenleg öt játékosból álló csapat – a bajnokság újoncaként - a IV. osztályban kezdi meg a küzdelmet, de ezzel párhuzamosan az egyéni versenyeken is részt vesznek majd. 
Kép
Fotó: magánarchívum

– Négy évvel ezelőtt gondoltunk először arra, hogy az egyéni versenyzés mellett, összeállhatnánk csapatként is – tudtuk meg Szabó Attila megbízott szakágvezetőtől, aki egyben játékosa is az együttesnek. -  Akkor az Egri Squash SE-s barátaink jelezték, hogy jól jönne nekik a csapatbajnokságon még egy gárda, így elindultunk a IV. (legalsó) osztályban. Az első év a tapasztalatszerzésről szólt, viszont a következő szezonban már veretlenül, mindössze egy pontot veszítve, megnyertük a bajnokságot. Tavaly a III. osztály második felében végeztünk, de ahogy hallottuk, hogy épül a Miskolci Egyetemen a fallabda (squash) pálya, elkezdett érlelődni bennünk a gondolat, hogy lokálpatriótaként mégiscsak jobb lenne miskolci színekben sportolni. 

Megkerestük ezzel a gondolattal Gyenes Mirellát, a MEAFC ügyvezetőjét és Bene Szilárdot, a Miskolci Egyetem Sportközpontjának a vezetőjét, akik nagyon kedvesek és befogadóak voltak. Nagyon hálásak vagyunk, hogy mi is itt lehetünk a MEAFC nagy családjában. A Magyar Fallabda Szövetség már felvette a MEAFC-ot a tagjai közé, a nevezés és a versenyengedélyek kikérése folyamatban van.  Az egyetlen hátrányt az jelenti, hogy új csapatként ismét a IV. osztályból kell indulnunk, de nem gond, mert terveink szerint ezúttal is megnyerjük ennek az osztálynak a küzdelmeit és így feljebb léphetünk. Jelenleg öten vagyunk, Zékány Péter, mint játékos-edző felügyel ránk. „Zekának” van edzői végzettsége, ő tervezi, hogy igény szerint vállal tanítványokat is. Jelenleg egy top 50-es játékosunk van, a 48. helyet én foglalom el a ranglistán, míg Zékány Pétert a 102., Nagy Pétert a 116., Csüri Antalt pedig a 157. helyen jegyzik jelenleg. Anti helyezése nem tükrözi a valóságot, családi okok miatt nem tudott mostanában egyéni versenyeken részt venni, egyébként valós tudása alapján ő is a top100 körül van. Az említett játékosokon kívül még Kék Tamásra is számíthatunk.  

Amennyiben később lesz rá igény és összejön a megfelelő létszám, minimum négy fő, akkor még egy csapatot ki tudunk állítani. Terveink között szerepel, hogy időnként „klubdélutánokat” tartsunk, ahol az érdeklődők játszhatnak a versenyzőkkel, és szervezhetünk amatőr versenyt is. Fontos, hogy ezeket az eseményeket jó előre egyeztessük, mert mindezt munka, család, és edzés mellett kell megoldanunk.

Ez is érdekelhet

Hatgólos pólóvereség
SportMiskolc
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alapszakasz, 1. csoport, 13. forduló.
Lalik Petra harmadik lett
SportMiskolc
52. fedett pályás atlétikai magyar bajnokság és téli dobó bajnokság, Nyíregyháza.
Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.