Ugrás a tartalomra

Egy élő legenda került az ökölvívó szövetség élére

Létrehozva
Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok korábbi bokszolót választották meg elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) szombati tisztújító közgyűlésén.

Kovács István – 12 nem és 4 tartózkodás mellett – 84 támogató voksot kapott a jelölő listára kerüléshez, és mivel az alapszabály szerint, ha csak egy jelölt van a listán az elnöki posztra, akkor őt megválasztottnak kell tekinteni, így a korábbi olimpiai bajnokról külön már nem kellett szavazni, 2029-ig ő lett a MÖSZ elnöke – írta meg a 24.hu.

Hozzátették: a posztra eredetileg a korábbi elnökségi tag Kassai Lászlót is jelölte a jelölő bizottság, de ő nem kapta meg a közgyűléstől a jelölő listára való felkerüléshez szükséges szavazati többséget.

A szövetséget az elmúlt egy évben a Rácz Attila, Berkó Lajos, Juhász Roland alkotta ügyvivői testület irányította, miután a 2023 januárjában elnökké választott Kurtucz Csaba tavaly októberben lemondott posztjáról.

 

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.