Ugrás a tartalomra

Menetelnek a DVTK röplabdázói

Létrehozva
A Röplabda Női NB I. 6. fordulójában hazai környezetben lépett pályára DVTK Ongropack együttese a Kecskeméti RC ellen szombaton.
Kép
Fotó: dvtk.eu

Az első két szett kezdetén ugyan jól állták a sarat a vendégek, ám a folytatásban érvényesítette erőfölényét a DVTK. A harmadik játszmában rendkívül fiatal csapattal álltak fel a piros-fehérek, ám ők is jól játszottak és bizonyítottak, aminek köszönhetően magabiztos győzelmet aratott a DVTK Ongropack – olvasható a klub hivatalos honlapján.

Röplabda NB I., 6. forduló, eredmény:

DVTK Ongropack - Kecskeméti RC 3:0 (14, 15, 20)

Németh Szabolcs, a hazaiak szakvezetője a mérkőzést követően külön örömét fejezte ki amiatt, hogy a harmadik szettet az U20-as csapat játszotta végig.

– Minden játékosom a maximumot nyújtotta, a fiatalok is eredményes játékkal járultak hozzá a sikerhez. Nem illetődtek meg, jól szálltak be, aminek meg is lett az eredménye – mondta.

A diósgyőriek a negyedik helyet foglalják el a tabellán, úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a jelenleg a képzeletbeli dobogót elfoglaló riválisokkal szemben. A piros-fehérek október eleje óta nem kaptak ki, a győzelmi sorozatot egy hét múlva vasárnap a Kispest otthonában folytathatják.

 

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.