Ugrás a tartalomra

Gőzerővel dolgoznak a napelemek telepítésén

Létrehozva
Tart a korábban bejelentett munka a Kemény Dénes Sportuszoda tetején.
Kép
Fotó: Hollósy András Facebook-oldala

Ahogy arról lapunk november közepén beszámolt, megújul a Kemény Dénes Sportuszoda energetikai és fűtési rendszere, a magyar kormány ugyanis 100 millió forint beruházási támogatásban részesíti Miskolcot.

A bejelentést tevő Hollósy András alpolgármester most közösségi oldalán arról adott hírt, hogy a fent említett támogatásnak, valamint a 97 millió forintos társasági adóbevonásnak köszönhetően karácsony után teljesen megújul az uszoda energetikai rendszere. Ennek köszönhetően éves szinten 50 millió forintot lehet megspórolni a fűtésszámlán. A napelemek telepítésén gőzerővel dolgoznak elmondása szerint.

Egyébként nem csak maga az épület esik át egy korszerűsítésen, hiszen bővül a parkolóhelyek száma és egy kültéri kondipark is épül a sportuszodánál. Erről bővebben ITT írtunk.

 

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.