Ugrás a tartalomra

Hét éremmel tértek haza az országos bajnokságról a DVTK judo versenyzői

Létrehozva
Március elsején Szegeden rendezték az ifjúsági korcsoport országos bajnokságát, amelyen 69 egyesület 262 versenyzője indult. Szép miskolci sikerek születtek.
Kép

A DVTK judo szakosztályának csapata nem volt teljes, hiszen a többszörös országos bajnok Ponevács Zoltán sérülés miatt nem tudott indulni a bajnokságon, illetve betegség miatt is többen itthon maradtak Flórusz János tájékoztatása szerint. Az edző úgy értékelt lapunknak, hogy a versenyzőik "tisztességesen helyt álltak", hiszen hét érmet és két pontszerző helyezést sikerült elérniük.

Csermák Dániel folytatta jó sorozatát, két gyors ippon győzelem után jutott döntőbe, ahol Szekeres Ábel várta, akit eddig még nem sikerült legyőzni. Most viszont Dani egy yuko értékű dobással a maga javára fordította a mérkőzést, és jogosan állt fel a dobogó legfelső fokára. Ugyanebben a súlycsoportban Bak Balázs két mérkőzést nyerve, mindössze egy vereséggel szerezte meg a bronzérmet. Szintén bronzérmet nyert a 73 kg-ban versenyző Terjék Temes, aki egész nap magabiztosan küzdve nyerte meg mérkőzéseit, egy intéses vereséggel szemben.

66 kg-ban Göndör Kristóf biztos győzelmeket aratott, de egy hosszabbításos mérkőzésen vereséget szenvedett, majd a bronzéremért folyó mérkőzésen ipponnal győzve nyerte meg a 3. helyet.

50 kg-ban Fedor Bence szép győzelmeket aratva magabiztosan nyerte a bronzérmet. A fiúk között a 81 kg-ban Petre Bálint a 7. helyen végzett.

A lányok versenyén Cserpák Fruzsina (52 kg) és Farkas Zóra (63 kg) több szép ippon győzelmekkel jutottak el a bronzéremig. Az 57 kg-ban versenyző, serdülőkorú Sárosi Petra az 5. helyen végzett.

A bajnokságon indult még, de nem ért el helyezést Kovács Réka, Belányi Bálint és Terjék Tomaj.

Eredmények:

lányok
52 kg  3. Cserpák Fruzsina
57 kg  5. Sárosi Petra
63 kg  3. Farkas Zóra

Fiúk
50 kg  3. Fedor Bence
66 kg  3. Göndör Kristóf
73 kg  3. Terjék Temes
81 kg  7. Petre Bálint
+90kg 1. Csermák Dániel
           3. Bak Balázs 

Edzők: Gercsák Szabina, Godó Szilárd és Flórusz János.

 

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.