Ugrás a tartalomra

Labdával és anélkül is bizonyított az önkormányzat csapata

Létrehozva
Idén Kassa adott otthont a már hagyománynak számító V4 Testvérvárosok Sporttalálkozójának.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A testvérvárosok közül Miskolcon kívül Katowice, Ostrava és Kassa is képviseltette magát a V4 Testvérvárosok Sporttalálkozóján. A csapatok teniszben, tollaslabdában, asztaliteniszben, futballban, de még akadályversenyben is összemérték tudásukat. 

A sportágankénti összesítés alapján bronzérmet és kupát vehetett át a miskolci önkormányzat küldöttsége a V4-ek sporttalálkozóján. Míg tenisz egyéniben Hollósy András ért el harmadik helyet, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy képviselhették Magyarországot és Miskolcot.



A sportért is felelős alpolgármester megkeresésünkre elmondta, a sportesemény során lehetőség nyílik a meglévő jó kapcsolatokat tovább mélyíteni a környező országokkal és a testvérvárosokkal, az ottani hivatali dolgozókat megismerve pedig a közös problémákat feltárni. 

Mint megtudtuk, ebben az esztendőben kivételesen tavasszal is megtartották a sporttalálkozót, amit egyébként minden év szeptemberében rendeznek meg, mégpedig körforgásban a testvérvárosok. 2026 őszén így Miskolc adhatja a helyszínt.

Kép

Hollósy Andráson kívül a várost képviselő hivatali dolgozók:

Szunyogh László
Jónás Éva
Radi Gergely
Horváth Fatima
Tóth Ádám
Maksa Bence
Hunyadi Levente
Soós Nóra
Zsíros Zsófia

Ez is érdekelhet

Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.