Ugrás a tartalomra

Érem a küzdősport világbajnokságról

Létrehozva
A törökországi Antalyában rendezték a 2025-ös IFMA muaythai világbajnokságot 2025 május 22. és 31. között. A DVTK tehetséges harcosa, Hornyik Míra élete első felnőtt vb-jén bronzérmet szerzett, míg edzője, Jászka Krisztián szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat.
Kép
hornyik_mira_bronzermet_szerzett_a_muyathai_vilagbajnoksagon_friss_1120.png (349.67 KB)
Fotó: dvtk.eu

Ebben az évben is Antalya adott otthont a 2025-ös IFMA Muaythai Világbajnokságnak, ahol a ringben Hornyik Míra, a piros-fehérek 19 éves tehetsége képviselte klubunkat, míg a válogatott szakmai munkáját Jászka Krisztián, a DVTK szakvezetője irányította szövetségi kapitányként - olvasható a dvtk.eu-n.

A tavalyi U23-as Európa-bajnok Hornyik Míra számára ez volt az első világbajnokság, ahol a felnőttek között indult, azonban kiváló formája miatt joggal reménykedhetett a jó szereplésben. Sportolónk a -67 kg-os elit kategóriában indult el és a negyedik versenynapon mutatkozott be a világbajnokságon, ahol az iráni Fatemeh Moradi ellen kezdett. Míra végig uralta a mérkőzést, minden menetben számoltatni tudta ellenfelét, így fölényes győzelmet aratva jutott be az elődöntőbe.

A legjobb négy között azonban nem könnyű feladat elé nézett Jászka Krisztián versenyzője, hiszen a kategória világranglista-vezetője, a hazai pályán versenyző Halime Eke várt rá. Hornyik Míra azonban nem foglalkozott a körülményekkel és roppant bátran kezdett, az első menet végére sikerült is megtalálnia a megfelelő távolságot, ám a második menetben háromszor is számolni kellett rá, így a mérkőzést a török versenyző javára állították meg.

A DVTK harcosa így bronzéremmel zárta első felnőtt világbajnokságát, ami hatalmas eredmény a még mindig csak 19 éves tehetség számára.

A magyar válogatott is remekül teljesített Antalyában: a Jászka Krisztián vezette nemzeti csapat a 75 országot felvonultató mezőnyben a 16. helyet szerezte meg az éremtáblázaton - olvasható a dvtk.eu-n.

Ez is érdekelhet

Nem volt esélyük, simán kikaptak
Sport
Férfi kézilabda NB I/B, 19. forduló: diósgyőri vereség.
Védőjátékuk csődöt mondott
SportMiskolc
Férfi kosárlabda NB I/B, Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló.
Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak
SportMiskolc
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Már huszonegy egyéni bajnoki címnél tart
SportMiskolc
A diósgyőri Kékesi Márton nagyszerűen szerepelt Ausztriában.