Ugrás a tartalomra

Csermák Dani: boldogság a négyzeten

Létrehozva
Aranyérmet szerzett a diósgyőriek cselgáncsozója a fiatalok ötkarikás fesztiválján.
Kép
csermak-daniel-harom.jpg
Csermák Dániel aranyérmet szerzett a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Fotók: Magánarchívum

Észak-Macedónia fővárosában zajlik a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Szkopjében pénteken tatamira lépett Csermák Dániel, a DVTK korosztályos kontinensbajnoka, aki döntőt vívott a +90 kilósok mezőnyében. A miskolci kiválóság a finálé második percében ippont érő leszorítással verte a francia Azriel Dekenne Diffo-t úgy, hogy előtte wazaarit is dobott rajta.

Örömszavak

– Nagyon boldog vagyok, hogy egy hónapon belül két világversenyen is aranyérmet harcoltam ki – mondta a piros-fehérek klasszisa, majd hozzátette: – Az örömöm egyszerűen határtalan!
Csermák Dániel mestere, Flórusz János, aki már Gercsák Szabina ifjúsági olimpiai bajnokkal készítette fel az EYOF-ra tanítványukat.

Kép
Csermák és Flórusz
Az aranyérmes Csermák Dániel és mestere Flórusz János

– Azzal a taktikai utasítással küldtük fel a tatamira, hogy azt csinálja, amit tud – közölte Flórusz János, majd hozzátette: – Tudtuk, hogy a magas termete és a széles repertoárja következtében bárhol és bármikor meg tudja fogni a franciát és így is lett. Dominált, diadalmaskodott, a korosztályos kontinensbajnoki címét most az ifi olimpiai fesztiválon fejelte meg. Gratulálunk Daninak és hatalmas sikerére magától értetődően pezsgőt bontunk, majd várjuk haza az ünneplésre.

Kép
Csermák Dániel
Csermák Dániel. Fotó: Magánarchívum

Címkék

Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.