Ugrás a tartalomra

Zámbó Rzeszówban tologatja a figurákat

Létrehozva
A világ ötvenegy legjobb látássérült sakkozója Lengyelországban ül asztalhoz a vakok- és gyengénlátók világbajnokságán.
Kép
sakk_zambo_zoltan_dvtk.jpg
A miskolci-diósgyőri Zámbó Zoltán (balra) is tagja válogatottunknak. Fotó: Magánarchívum

Köztük lesz Zámbó Zoltán, nemzeti csapatunk tagja, a DVTK FIDE-mester szakosztályvezetője és a klub NB I-es együttesének tagja.

– Kedden utaztunk el, szerdán és csütörtökön pedig a sportág rapid, vagyis a gyors műfajában vetélkedünk. Reméljük, hogy jó szerepléssel örvendeztetjük meg a velünk szimpatizálókat – mondta Zámbó Zoltán.

Ez is érdekelhet

Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.