Ugrás a tartalomra

Nem jutott el a kieséses szakaszig

Létrehozva
A dél-koreai Ikszanban zajlik a kerekesszékes vívó világbajnokság.
Kép
gergely-istvan.jpg
Gergely István két fegyvernem négy számában versenyez Dél-Koreában. Fotó: magánarchívum

A szeptember 2. és 7. közötti eseményen szerepel a miskolci Gergely István is.

– A B-kategóriás párbajtőrözők között próbált szerencsét a vébé harmadik napján – újságolta portálunknak Kisné Kalina Mária, a Diósgyőri Vívó Egyesület elnöke. – Ebben a fegyvernemben az ázsiaiak domináltak, Pista pedig a negyvenötös mezőnyben a harmincötödik helyet szerezte meg, mivel nem jutott el az egyenes kieséses szakaszig.

A DVE versenyzője pénteken párbajtőr csapatban versenyzett, aztán szombaton a tőr egyéniben, majd vasárnap a tőr csapatban lesz érdekelt.

Ez is érdekelhet

A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.
Balayera 12 pontot gyűjtött. Fotó: magánarchívum
Három pontos diósgyőri siker
SportMiskolc
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.
Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.