Ugrás a tartalomra

Mint az NB I-ben: újra villanyfényben

Létrehozva
Ami évekkel és évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt: esti meccseket is játszanak a helyi elitben.
Kép
gesztely_esti_merkozes_foci.jpg
Pénteken este Gesztelyben játszik az MVSC-Miskolc együttese. Fotó: magánarchívum

A Gesztely FC – MVSC-Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú mérkőzést pénteken 19 órától játsszák a gesztelyi Tóth-Zele József Sportközpontban.

– Ebben a bajnokságban már a második naplemente utáni csatánk lesz a mostani – újságolta Fischer Csaba, a sokak által csak Vasútnak nevezett vendégek technikai vezetője. – Ez a szűkebb pátriánkra is jellemző és igazán örvendetes létesítmény-fejlesztési program eredménye. Mi az edzéseinken használjuk a világítást a Kubikban, a téli időszakban pedig esténként a Diósgyőri Edzőközpontban tréningezünk. A villanyfényes találkozóinkon elért eredményeinktől eltekintve megjegyzem, hogy hangulatosak, és szinte mindenki által kedveltek a „sötétben” rendezett focimeccsek.

Ez is érdekelhet

Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
SportMiskolc
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.