Ugrás a tartalomra

Kiállítás: egy meccsel megúszta

Létrehozva
Az MVSC-Miskolc focicsapatának védője nem szerepelhet a hétvégi bajnoki meccsen.

A múlt heti, Gesztely FC – MVSC-Miskolc vármegyei I. osztályú labdarúgó mérkőzésen a vendégek némi meglepetésre 1–1-es döntetlennel pontot szereztek. A zöld-fehérek csupán azért bosszankodtak, mert a kulcsemberüknek számító középső védőjük, Lőrincz Bálint a 87. percben a második sárgája után piros lapot kapott, így mestere, Kurucz Gábor már eleve lemondott róla – már ami a hétvégi összecsapásukat illeti.

Fegyelmi ügyében szerdán hozott döntést a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága, amely a vártnak megfelelően egy felnőtt találkozóról tiltotta el, Lőrincz ezért nem lehet ott társai között a szombaton 15 órakor a Kubikban kezdődő BSK-Alsózsolca elleni összecsapásukon, amely az osztály rangadójának számít.

Ez is érdekelhet

Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.