Ugrás a tartalomra

Behívót kapott az irányító

Létrehozva
Az utánpótlás frontján van oka az örömre a DVTK férfi kézilabda szakosztályának.
Kép
nagy_jonatan_a_serdulo_valogatott.png
Nagy Jonatán még sokra viheti. Fotó: magánarchívum

A piros-fehérek felnőtt együttese eddig szerényen produkál az NB I/B-s bajnokságban, hiszen Apatóczky Máté vezetőedző (aki még játékos korábban a klub utánpótlás-nevelésében kapott szerepet) tanítványai a tizenhatos mezőny utolsó helyén tanyáznak, mindössze 1 pontot gyűjtöttek. 

Ezzel szemben a jó hír: a tavalyi évhez hasonlóan idén is meghívót kapott a serdülő válogatott keretébe a diósgyőriek U18-as és U20-as csapatának irányítója, Nagy Jonatán. A fiatal kézilabdázó a Nemzeti Kézilabda Akadémia balatonboglári összetartásán vett részt és újra bizonyította rátermettségét. A sportoló igyekezett minden feladatát megoldani, így bízik a folytatásban, az ismételt meghívásában. 

A diósgyőriek hétvégi programja, NB I/B, 9. forduló: november 9., 16 óra: Veszprém Handball Academy U21 – DVTK.

 

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.