Ugrás a tartalomra

Régiónk egyik legnagyobb bálját rendezik

Létrehozva
Az ünnepükre készülő futballbírók visszatérnek a Miskolci Egyetemre.
Kép
bírók
A tavalyi bál pillanatképe: Kurmai Zoltán, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának tagja, Bujnóczki Bence, az NB III-as sípos keret várományosa, a háttérben Friedl Csaba. Fotó: magánarchívum

„Eldőlt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Játékvezetői Bizottságának hagyományos bálját január 24-én, szombaton tartjuk a felújított Egyetemi Étterem és Rendezvényház Gasztroműhelyében – kaptuk a hírt Friedl Csabától, a síposok egyesületének elnökétől. – Várhatóan több mint kétszázan leszünk: játékvezetők, asszisztensek, ellenőrök, elnökségi tagok, tisztségviselők, hozzátartozók, vendégek. A hagyományos, több évtizedes múltra visszatekintő eseményen köszöntjük majd a törzsgárda tagokat, díjazzuk az idei év felnőtt és utánpótlás játékvezetőjét és asszisztensét, továbbá átadjuk az egykori elöljáróink nevét viselő vándorserlegeket is.”

A bírók évzáró-évnyitó taggyűlése és mulatsága régiónk egyik legnagyobb összejövetele, népesebb bált korábban csak a Sárospataki Utánpótlásnevelő Sportiskola rendezett, több mint négyszáz vendéggel.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.