A diósgyőriek hallássérült bringása két népes és erős mezőnyű hegyi számban állt rajthoz. A rövidtávú crossfutamban (MTB XCC) az ötödik, míg az olimpiai crossban (MTB XCO) a hetedik helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben.
– Tokiói eredményeimmel elégedett vagyok. Köszönöm edzőimnek, segítőimnek, Örs Dávidnak, Cser Gábornak és Parti Andrásnak azt a támogatást, amit nekem nyújtottak – mondta a diósgyőriek versenyzője.
Értékes helyezéseket ért el Tokióban
Ez is érdekelhet
Döntetlen a tesztmeccsen
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
A ráadásban nyertek a Macik
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.