Ugrás a tartalomra

Az első hazai gól után lehet dobálni

Létrehozva
Jótékonysági akciót hirdet a DVTK Jegesmedvék hokiklub.

A korábbi években hagyományt teremtettek a Macik: kezdeményezésük nem véletlenül viseli a Dobj egy macit! elnevezést.

A piros-fehérek vasárnap esti Erste Liga mérkőzésén a szurkolók ismét lehetőséget kapnak az adakozásra. Magyarországon a miskolci klub 2009-ben honosította meg ezt a jótékonysági kezdeményezést. December 7-én pedig ismét repülhetnek az állatkák a jégre.

A Debreceni EAC elleni, 18 órakor kezdődő népkerti találkozón az első hazai gól után lehet a küzdőtérre dobni a jótékony célra szánt plüssállatokat, majd a klub a figurákat a Supersum Közhasznú Alapítvány részére juttatja el.

Arra is kérik a szurkolókat, hogy amennyiben a családjukban vannak olyan megunt, vagy használaton kívüli játékok – például társasjátékok, sporteszközök –, azokat is vigyék magukkal, és adják le a meccs kezdete előtt a főbejáratnál található adománygyűjtő pontnál. A tárgyak egy részét a hamarosan megnyíló, mérkőzések alatt nyitva tartó közösségi terükben szeretnék hasznosítani, másik részét pedig az alapítványon keresztül szintén rászoruló családoknak juttatják el még a karácsony előtt.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.