Ugrás a tartalomra

A Macik élen járnak a jótékonykodásban

Létrehozva
A piros-fehérek a közelgő karácsony alkalmából újabb akcióval rukkolnak ki.
Kép
dvtk_jegesmedvek_jotekonysagi_licit.jpg
Csollák Márkó (balról) és Miskolczi Márk mezeire is lehet majd licitálni. Fotó: magánarchívum

Azt már közöltük portálunkon, hogy a DVTK Jegesmedvék december 7-ei, Miskolcon sorra kerülő Erste ligás jégkorong mérkőzésén, az első hazai gól után, a szurkolók állatfigurákat dobhatnak a küzdőtérre, ezeket a klub a Supersum Közhasznú Alapítvány részére juttatja el.

A diósgyőriek egy másik kezdeményezéssel is előálltak. A miskolciak játékosai a Debreceni EAC ellen vasárnap este egyedi mezben lépnek jégre. A felsőket licit útján a szurkolók megvásárolhatják, az aukcióból befolyó pénz pedig ugyancsak jótékony célt szolgál: a felajánlott összegek a Miskolci Állatsegítő Alapítvány és a Szimbiózis Alapítvány céljainak megvalósítását segítik majd.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.