Ugrás a tartalomra

A szomszédvárak csatája következik

Létrehozva
A vendégek az esélyesei a vármegyei együttesek párharcának.
Kép
: meafc-kovacs-zoltan.jpg
Kovács Zoltán, a miskolciak vezetőedzője magyaráz. Fotó: magánarchívum

Röplabda, TippmixPro férfi NB I Extraliga, alapszakasz, 12. forduló. Január 7., szerda, egyetemi körcsarnok, 18 óra: MEAFC-Peka Bau – Vegyész RC Kazincbarcika.

Ingyenesen 

A hazaiak történetükben először lesznek láthatók az M4 Sporton, ennek tiszteletére és örömére a szezonban először a ingyenes belépést biztosítanak a törzsszurkolóknak és az érdeklődőknek. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadó esélyese a rutinos és nagyobb tudású vendég alakulat. 

A táblázat első helyén az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtott Fino Kaposvár áll 30 ponttal. A somogyiak annak ellenére éllovasok, hogy csak tíz találkozót játszottak. A második fokozaton a Prestige Fitness Pénzügyőr SE tanyázik, a fővárosiak tizenkét mérkőzésen 28 egységet gyűjtöttek. A képzeletbeli dobogó harmadik foka a kazincbarcikaiaké: a sárga-kékek tizenegy összecsapásukon 27 pontot szereztek. A miskolci egyetemiek pedig 19 ponttal az ötödik helyen várják a látványosnak ígérkező csatát.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.