Ugrás a tartalomra

Juniorként nagy célokra tör

Létrehozva
A DVTK tizenhét éves dzsúdósa tavaly az ifjúságiak között robbant be a nemzetközi élmezőnybe.
Kép
csermak-es-florusz-ketto.jpg
Csermák Dániel és edzője, Flórusz János. Fotó: magánarchívum

Csermák Dániel a korosztályos cselgáncs Európa-bajnokságot és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált is megnyerte. Edzője, Flórusz János szerint idén – immáron elsőéves juniorként – is nagy ambíciói vannak a nehézsúlyú ígéretnek – közölte a Judoinfo.

Mittersillből Győrbe

– Január elején az ausztriai Mittersillben tartott felnőtt nemzetközi edzőtábor volt az idei első jelentősebb összetartás, amelyen több mint ötven országból úgy ezer dzsúdós vett részt – mondta Flórusz János. – Ott minőségi ellenfelekkel, edzőpartnerekkel találkozhatott és sok-sok küzdelmet vívott ellenük. Sajnos kisebb orrsérülést szenvedett, így nem tudta tökéletes állapotban befejezni az edzőtábort, de hazaérkezése után kiderült, hogy nincs túl nagy problémája. Így a múlt hétvégén már elindult a győri felnőtt országos rangsorversenyen, amelyet magabiztos teljesítménnyel meg is nyert.

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.