Ugrás a tartalomra

Kikaptak a diósgyőriek

Létrehozva
Hazai környezetben veszítettek a piros-fehérek.
Kép
dvtk-noi-roplabda.jpg
Kilencvennégy perc alatt adták meg magukat a piros-fehérek. Fotó: magánarchívum

Női röplabda NB I Liga, alapszakasz, 17 forduló, eredmény:

DVTK Ongropack – BVSC-Zugló 1:3 (-16, -19, 23, -17)

Miskolc, Jezsuita Gimnázium és Kollégium, 85 néző. V.: Szalai, Horváth M.

DVTK Ongropack: Rózsa, Farkas F., Németh-Egri, Németh B., Egri B., Reyes. Csere: Lóczi, Bari (liberók), Cservenyák, Tamás-Szabó. Vezetőedző: Blázsovics Péter.

A játszmák 22, 22, 26 és 24 percesek voltak.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.