Ugrás a tartalomra

Közgazdász zászlóst jutalmaztak

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei labdarúgó játékvezetők Miskolcon tartott évzáró-évnyitó báljában Az Év ifjúsági asszisztense díjat Zádori Zsolt érdemelte ki.
Kép
zadori-zsolt.jpg
Zádori Zsolt a díjával. Fotó: magánarchívum

„Huszonnégy esztendős vagyok és tíz évvel ezelőtt kezdtem a játékvezetést – mondta a fiatal sportember. – Az életemet gyermekkoromtól végigkíséri és meghatározta a labdarúgás, viszont a középiskola kezdetével egyesületi szinten már nem játszottam tovább. Unokatestvérem – aki néhány évvel korábban vizsgázott és szintén asszisztens volt – javaslatára kezdtem el a bíráskodást. Azt tartom a legfontosabbnak a játékvezetésben, hogy minden mérkőzésre a legjobb tudásom szerint készüljek fel, végig koncentráljak és ezzel járuljak hozzá ahhoz, hogy igazságos eredmény szülessen. A díjamra nem számítottam, hiszen soha sem kitüntetésekben mérem a teljesítményem. Ennek ellenére nagyon örülök, hiszen elöljáróim úgy ítélték meg, hogy a sok kiváló fiatal asszisztens közül én nyújtottam 2025-ben a legjobb produkciót. A civil életben egy multinacionális cégnél projekt beszerzőként dolgozom, azután helyezkedtem el, hogy 2024 elején közgazdász diplomát szereztem a Miskolci Egyetemen.”
 

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.