„Huszonöt éves vagyok és Mádon élek – mondta a sportember. – A játékvezetéssel 2020-ban ismerkedtem meg Debrecenben egy sportszervezői továbbképzés keretében, ahol bemutatták nekem a szakma helyzetét és ismertették a játékszabályokat is. Szerencsémre pont akkor indítottak tanfolyamot, így 2021-ben sikeres vizsgát tettem. Az indulásomhoz képest viszonylag korán, tavaly már a vármegyei I. osztály keretbe soroltak.
A mérkőzéseimet szám szerint nem jegyzem. Az esetleges ellenőri jelentéseket viszont többször elolvasom, hogy szem előtt tartsam azokat a visszajelzéseket, vagy tanácsokat, amelyek alapján fejlődhetek, tanulhatok. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert Czél István a mentorom, akivel az esetleges javítandó területeket meg tudjuk beszélni és segítségemre van a haladásomban.
Célom egyenlőre az, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtsak és a hibákat minimalizáljam. Abban bízom, hogy később magasabb osztályban is bemutatkozhatok és a képességeimnek megfelelő szintig jussak. Példaképem Rúsz Márton, aki a vizsgám alatt tanított, a talent foglalkozásokon pedig foglalkozik velem és eligazítást ad.
A vármegyei elit a legmagasabb osztály, amelyben fociztam középiskolás koromban Körmenden, majd Mádon, ahol az NB II-es futsal csapatnak is a tagja voltam. A civil életben sem távolodom el a sporttól, bár versenyszerűen nem, de a Mádi FC-nél technikai vezetőként segítem a klubot.
Főállásban adminisztrátorként és karbantartóként egy fuvarozási cégnél dolgozom, mellette egyéni vállalkozóként zöldterület kezeléssel foglalkozom. Szeretem a természetet és a kerékpározást. A magánéletemben, a pályán és a játékvezetés területén egyébként sok sportbarátot ismertem meg, ők mindenben segítenek.”
Sokat tanul az ellenőröktől
Ez is érdekelhet
Döntetlen a tesztmeccsen
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
A ráadásban nyertek a Macik
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.