Ugrás a tartalomra

Győztek, de nem tizenhéttel

Létrehozva
Változatos meccset vívtak a felek a kosárlabda NB I. női A-csoportjának 20. fordulójában.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A még veretlen NKA Universitas Pécs csapatát fogadta szombaton este a DVTK HunTherm gárdája. A listavezető pécsiekkel szemben volt törleszteni valója a bajnoki tabella második helyén állt Diósgyőrnek, hiszen a piros-fehérek ebben az idényben eddig csak egy magyar csapattal szemben maradtak alul, ez pedig a baranyai gárda. Ráadásul nem is egy fronton, hiszen előbb, 2025. november 29-én az NB I 9. fordulójában 62–46-ra, az idén január 7-én a Magyar Kupa negyeddöntőjében pedig 83–66-ra kaptak ki, mindkétszer Pécsett.

A találkozó tétje az alapszakasz első helye volt: a piros-fehéreknek 16 pontnál nagyobb különbséggel kellett nyerniük ahhoz, hogy az április 29-én kezdődő fináléban pályaelőnyük legyen – természetesen csak akkor, ha eljutnak a döntőig. A DVTK-ban sérülése miatt nem szerepelhetett Kányási Veronika.

A találkozó elején a hazaiaknak semmi nem sikerült, aztán fordult a kocka, a pécsiek visszaadták a kölcsönt. A negyedik negyedben úgy tűnt, hogy a DVTK akár húsz pont különbséggel is diadalmaskodhat, végül ennek a fele jött össze. A hajrában minden volt: izgalom, vita, veszekedés, vitatható játékvezetői ítéletek, kimaradt távoli és közeli dobások, meg büntetők. A piros-fehérek megfosztották veretlenségüktől ellenfelüket, a táblázat élére azonban nem sikerült fellépniük.

DVTK HunTherm – NKA Universitas Pécs 68–58 (16–14, 18–8, 17–16, 17–20)

Miskolc, DVTK Aréna, 2000 néző. V.: Nagy V., Söjtöry, Gruber.

DVTK: Aho N. 2, Lelik 23/9, Toman P. 8/6, Westbeld 10/3, Grigalauskyte 5. Csere: Miklós M. 5, Aho T. 1, Takács B. 6/3, Smuda 3, Ginzo 5/3. Vezetőedző: Völgyi Péter.

NKA Universitas Pécs: Rátkai 5/3, Dúl P. 5/3, Török Á. 8/6, Varga A. 5/3, Reisingerová 8. Csere: Josepovits 5, Held 5/3, Olawuyi 4, Tóth O. 6/6, Szmailbegovics 2, Studer 5. Vezetőedző: Djokics Zseljko

Kipontozódott: Dúl P. a 35., Josepovits a 40. percben.

Völgyi Péter: – Büszke vagyok a csapatomra, nagyon jól harcolt. Rengeteg energiát elhasználtunk a védekezésre és nem maradt elég erőnk a támadásra. Sok három pontos kísérletünk és büntetőnk maradt ki.

Djokics Zseljko: – Fizikális meccs volt, ebben pedig dominált a DVTK. Nekünk meg kell tanulnunk ilyen környezetben nyerni.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Folytatják az elitbe sorolt csapatok
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégén rajtol a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2025/26-os idényének tavaszi szezonja.
Boldogh Boróka bronzérmes
Sport
Nyíregyházán rendezték a fedettpályás magyar utánpótlás atlétikai bajnokságot.
Ezüstérmeket szereztek
Sport
A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia adott otthont a grundbirkózó diákolimpia országos döntőjének.
Nagyot buktak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong, OB I-es bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés: ekkora kudarcra senki nem számított.