Ugrás a tartalomra

Jótékonysági SakkParty: huszonnyolcan voltak

Létrehozva
A DVTK Medicalban szombaton nemes célt szolgáló akciót tartott a Rotary Club Miskolc.
Kép
otekonysagi_sakk_torna_260228ml-0.JPG
Fotók: Mocsári László

A DVTK sakk szakosztályának közreműködésével megvalósult Rotary-DVTK Jótékonysági SakkPartyra - amelyen találkozott a játék öröme, a közösség és a segítő szándék - huszonnyolcan mentek el. A rendezvény célja az volt, hogy támogatást nyújtson egy digitális alkalmazás fejlesztéséhez és technikai feltételeinek megteremtéséhez, amely az értelmi akadályozottsággal élő személyek megismerő fejlődését segíti elő. 

Kép
re: jotekonysagi_sakk_torna_260228ml-8.JPG

– Két játékosunk, Lazsádi Kerka és Kovács Kristóf bemutató villámjátszmát váltottak, majd szimultánt adtak – mondta Zámbó Zoltán FIDE-mester, a DVTK sakk szakosztályának vezetője és vezetőedzője. – A jelenlévőknek gyors versenyt is szerveztünk, ezt Németh Bence, a Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Technikumának tanára nyerte, 5 partiból 4.5 pontot szerezve.
 

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.