- Egy jól képzett és ízig-vérig diósgyőri sportszakembert választottunk a sportigazgatói posztra. Elkötelezettek vagyunk a kollégák fejlesztésében, Vincze Richárd a klub támogatásával szerezte meg az UEFA Pro diplomát, és ezen kívül is mindenben támogattuk, hogy azzá a szakemberré váljon, akit most megfelelőnek gondolunk a feladatra - tájékoztatott Petrán Vilmos, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője. - Vincze Richárd tíz éve dolgozik a DVTK Labdarúgó Sportakadémián, jelenleg szakmai igazgatóként. Így jól ismeri a keretet, különösen a saját nevelésű fiatalokat, valamint a stáb tagjainak egy részével korábban együtt dolgozott az akadémián. Megbízásával a korábban megkezdett úton haladva még közelebb hozzuk egymáshoz az akadémiai képzést és az első csapatot.
Emellett maximálisan képben van az első csapat körüli helyzettel, hiszen az összes idei mérkőzést látta, így biztos vagyok benne, hogy hasznos észrevételekkel fogja segíteni a sikeres szereplést.
- Hatalmas örömöt és még nagyobb megtiszteltetést éreztem, amikor felkértek sportigazgatónak - kezdte Vincze Richárd. - Pedig már azt is nagy dolognak tartottam, amikor gyerekkorom kedvenc klubjának második csapatát irányítottam néhány éve, majd akadémiai vezető lettem, illetve tavaly az első csapatot vezettem egy mérkőzés erejéig.
- Rövid távon az élvonalbeli tagságunk meghosszabbítása a legfontosabb feladatunk, amihez minden segítséget meg fogunk adni Nebojša Vignjević vezetőedzőnek és stábjának. A bennmaradás közös felelősség, a klub minden dolgozójának, de legfőképpen a játékosoknak és a szakmai stábnak át kell érezniük a helyzet súlyát. Ebből csak együtt, egységgel és szenvedéllyel tudunk jól kijönni.
- Miskolciként pontosan tudom, mit jelent a DVTK - folytatta. - Ennek megfelelően szeretnék egy erős, borsodi identitású, következetes és sikeres DVTK-t, mert a lelátót jól ismerve pontosan tudom, mire vágynak a szurkolók, és ezt a szemléletet szeretném visszahozni a pályára is. Eddig is a Diósgyőrért éltem, ám most még többet kell tennem azért, hogy lépésről lépésre eljussunk oda, ahova szeretnénk, hogy ez a klub tartozzon: a sikerekhez.
- Az idény hátralévő részében párhuzamosan irányítom az első csapatot és az akadémián folyó szakmai munkát - osztotta meg -, hiszen továbbra is szemmel szeretném tartani az ottani fejlesztéseket, de természetesen néhány feladatot delegálok a kollégáimnak, hogy az első csapatra fókuszálhassak.
- Egyértelmű célom, hogy a jelenlegi és a leendő kollégáimmal egy olyan, határozott struktúrával és következetes gondolkodásmóddal működő labdarúgó szakosztályt építsünk, amely hosszú távon karakteresen felismerhetővé teszi a DVTK-t. Ennek érdekében az első csapat szakmai működésében is szeretném meghonosítani ugyanazt a tudatos, rendszerszintű gondolkodást, amit az elmúlt 14 hónapban elkezdtük felépíteni az akadémián - tette hozzá a sportigazgató.
Vincze Richárd fiatal labdarúgóként Diósgyőrben járta végig a korosztályokat, azonban egy súlyos sérülés megakadályozta, hogy játékosként magasabb szintre lépjen. Ezért korán az edzői pálya felé fordult, és 31 évesen már az Kazincbarcika első csapatát vezette az NB III.-ban. Ezt követően tért vissza Diósgyőrbe, és két utánpótlásban töltött évet követően Bódog Tamás stábjában dolgozott, majd Benczés Miklós segítőjeként Felcsúton is eltöltött fél évet. Újra visszatérve Fernando Fernandez mellett vállalt szerepet, majd az akadémián az U19, utána a DVTK második csapatának irányítását bízták rá. 2025 óta a DVTK LSA szakmai igazgatója.
Névjegy
Név: Vincze Richárd
Születési idő: 1984. február 7.
Születési hely: Miskolc
Poszt: Sportigazgató (DVTK), szakmai igazgató (DVTK LSA)
Edzői pályafutás
2026 - sportigazgató, DVTK (NB I.)
2025 - szakmai igazgató, DVTK Labdarúgó Sportakadémia
2024/2025 vezetőedző, DVTK II. F4R (NB III.)
2023/2024 tavasz vezetőedző, DVTK U17
2023/2023 ősz másodedző, Kazincbarcika (NB II.)
2022/2023 tavasz vezetőedző, DVTK tartalék (NB III.)
2022/2023 ősz vezetőedző, DVTK U19
2021/2022 vezetőedző, DVTK U19
2019/2020 vezetőedző, DVTK U19
2019/2020 nyár videoelemző, DVTK (NB I.)
2018/2019 tavasz videoelemző, DVTK (NB I.)
2018/2019 ősz videoelemző, PAFC (NB I.)
2017/2018 videoelemző, DVTK (NB I.)
2016/2017 vezetőedző, DVTK U10
2016/2017 másodedző, DVTK U16
2015/2016 november 1-től vezetőedző, Kazincbarcika (NB III.)
2015/2016 október 31-ig másodedző, Kazincbarcika (NB III.)
2014/2015 másodedző, Kazincbarcika (NB III.)
2013/2014 másodedző, Kazincbarcika (NB III.)
2012/2013 vezetőedző, Bükkábrány (B.-A.-Z. megyei I. osztály)
2011/2012 másodedző, DVTK U10
2010/2011 vezetőedző, Borsod Volán U10