A finálén 8 fiú- és 8 lánycsapat, 224 játékos, valamint 32 felkészítő pedagógus és edző vett részt.
Fiúk: 1. Szent István Gimnázium, Budapest, 2. Herman Ottó Gimnázium, Miskolc, 3. Tatabányai Szakképzési Centrum Bánki Donát-Péch Antal Technikum.
A lányok mezőnyében a legjobb kapusnak felajánlott díjat Forrai Fanni Kata (Herman Ottó Gimnázium, Miskolc) kapta.
Ezüstérmes a Herman Gimnázium
Létrehozva
Békéscsabán és Gyulán rendezték a kézilabda diákolimpia B kategóriás versenye V–VI. korcsoportos országos döntőjét.
Ez is érdekelhet
Döntetlen a tesztmeccsen
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
A ráadásban nyertek a Macik
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.